A dunai limes világörökségi helyszínné nyilvánítására pályázik Magyarország
2018. február 5. 15:01 MTI
A Római Birodalom egykori határainak, a dunai limes világörökségi helyszínné nyilvánítására Magyarország – Szlovákiával, Ausztriával és Németországgal közösen – benyújtotta a nevezését az UNESCÓ-hoz, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez – jelentette be a pénteki budapesti sajtótájékoztatón Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára.
Korábban
Az államtitkár kiemelte: a négy ország nevezését Magyarország koordinálja Visy Zsolt miniszteri biztos vezetésével. A január 31-én beadott pályázat 98 helyszínt foglal magába, a Dunának mintegy 1500 kilométeres szakaszán fekvő helyszíneket érint. Magyarországon 65 világörökségi helyszín várható. A közös nevezésről szavazással dönt az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2019 júniusában.
Latorcai Csaba szerint ez a pályázat komoly fejlődési és idegenforgalmi lehetőséget jelenthet a 65 magyarországi településnek. “A kormány elkötelezett a hazai örökségvédelemben és a magyar örökség zászlóshajójának számító világörökségi helyszínek fejlesztésében és megőrzésében” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy Magyarországon jelenleg 8 világörökségi helyszín és 10 úgynevezett világörökség-várományos helyszín van.
Elmondta, hogy a kormány a világörökségi pályázathoz kapcsolódóan a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP), valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból (VEKOP) több száz millió forint forrást biztosít, ezeken felül magyar forrásból is 150 millió forint áll rendelkezésre ezeknek a helyszíneknek a további fejlesztésére.
Kiemelte: a kormány a gazdasági-informatikai operatív programból külön támogatást is biztosított a világörökségi, valamint az arra várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére: a Balaton-felvidéki kultúrtáj – mint várományos helyszín – 3 milliárd forintos támogatást, a Fertő-táj világörökségi helyszín 400 millió forint, Hollókő község önkormányzata több mint egymilliárd forintot, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága 950 milliós támogatást kapott. Tokajra, a tokaji kultúrtáj fejlesztésére 3,4 milliárd forintos támogatást, a pécsi világörökségi negyed fejlesztésére 900 millió forintos támogatást ad a kormányzat európai uniós forrásokból.
Felidézte, hogy Magyarország 1985-ben csatlakozott az UNESCO világörökségi egyezményhez, 1987-ben a budapesti Duna-partok, valamint a budai várnegyed vált világörökségi helyszínné, majd ez az Andrássy úttal, 2002-ben a Hősök terével bővült ki. 1987-ben Hollókő-újfalu, 1995-ben Szlovákiával közösen az Aggteleki Karszt barlangjai, utoljára 2002-ben Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék került fel az UNESCO világörökségi jegyzékére.
Visy Zsolt miniszteri biztos hangsúlyozta: a római limeshez kapcsolódó világörökségi pályázat gondolata és előkészítése csaknem 17 éve kezdődött el. Hangsúlyozta, hogy a pécsi egyetem professzoraként évtizedeken át kutatta a római birodalom egykori határát. Kiemelte, hogy a 150 millió forintos állami keretből ebben az évben elkészül az összes helyszínnek a kitáblázása többnyelvű feliratokkal, képekkel és információkkal. Négy külön pályázatból állt össze az egységes pályamű. “Annak idején a limes elválasztotta a római birodalom területét az úgynevezett barbár területektől, jelenleg pedig összekapcsolja mindazokat az országokat, amelyek ebben a világörökségi nevezési folyamatban részt vesznek” – hangsúlyozta a miniszteri biztos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap