Miért tudtak alkalmazkodni a tibetiek a magas hegyekhez?
2014. július 3. 16:37
Kihalt emberféle génje segíti a nagy tengerszint feletti magasságok oxigénhiányának elviselésében a tibetieket. A gén a vér oxigénszállításában játszik szerepet, és az úgynevezett gyenyiszovai embertől származhat - derül ki egy amerikai tanulmányból.
Korábban
A gyenyiszovai ember és a mai ember felmenői kapcsolatban állhattak, és egymás közt párosodhattak több tízezer évvel ezelőtt. A ritka génvariáns, melyet valószínűleg tőlük örököltek Tibet lakói, lehetővé teszi, hogy 4500 méteres tengerszint feletti magasságon túl is megéljenek. Akinek ilyen génje nincs, annak ebben a magasságban besűrűsödhet a vére, felszökhet a vérnyomása, szívrohamot, agyvérzést kaphat, alacsony súllyal születnek a gyermekei, és magasabb lesz a csecsemőhalandóság - írták a kutatók a Nature tudományos folyóirat friss számában.
Az EPAS1 jelű gén majdnem azonos azzal, amelyet a gyenyiszovai embernél találtak. A kihalt emberféle a neandervölgyi emberrel mutat rokonságot, a homo sapienstől nagyon sokban különbözik. Ezt mindössze egy szibériai barlangban talált, 41 ezer éves ujjcsont és két fog alapján állapították meg.
"A korábban véltnél fontosabb szerepet játszik az emberi evolúcióban a homo sapiens és a kihalt emberfélék párosodása, illetve az e módon kicserélődő gének. Néhány így kapott gén valóban segíthetett alkalmazkodni a homo sapiensnek az új körülményekhez, amikor az afrikai kirajzás után a világ többi táján is elterjedt" - magyarázta Rasmus Nielsen, a Kaliforniai Egyetem biológiaprofesszora, a tanulmány szerzője.
A kutatók szerint a modern ember ősei Afrikából érkezve Eurázsiában találkoztak a gyenyiszovai ember populációival, közös leszármazottaik hordozzák a gyenyiszovai DNS egy egészen kis százalékát. Genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a tibetiek 90 százalékánál megtalálható a "nagy magasságok génvariánsa", amely ott van a han kínaiak egy kis részénél is. (A han kínaiak Kína legnagyobb népcsoportja, akik a tibetiekkel közös őssel is rendelkeznek.) A génvariánst más népcsoportoknál nem találták meg.

A kutatók 40 tibeti és 40 han kínai részvételével végezték a genetikai vizsgálatot, majd statisztikai elemzéssel kimutatták, hogy a génvariáns szinte bizonyosan a gyenyiszovai embertől származik. Ez a gén szabályozza a hemoglobin termelését, ez a fehérje szállítja a vörös vértestekben az oxigént. Ha csökken az oxigén mennyisége, akkor a gén bekapcsol, és több hemoglobin termelődik. Négyezer méter felett a gén elterjedt változata veszélyes mellékhatásokat okoz azzal, hogy az oxigénhiány miatt fokozza a hemoglobin és a vörös vértestek előállítását. Ezzel szemben a tibeti génvariáns mellékhatások nélkül, enyhén növeli csak a hemoglobin mennyiségét.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27
- Nincs magyarázat az Urál vidékén előkerült különös ezüstleletre 09:53
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban 08:22
- Új igazgatót keresnek a Stonehenge világörökségi helyszín élére 07:24
- Egy középkori katonai sziget története elevenedik meg a Jangce közepén 06:37
- Négyezer éves mezopotámiai ostrom nyomait tárták fel Irakban tegnap
- A Dialógus békecsoport történetét bemutató kiállítás nyílik Budapesten tegnap












