Szeretők az ókortól a 20. századig

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő - és néha egy szerető. A történelem legbefolyásosabb női ágyasai rendszerint - bár kivételek is akadtak - inkább erős személyiségükkel, mintsem lenyűgöző szépségükkel csavarták ujjaik köré a politikusokat, királyokat és hadvezéreket. Közülük válogattunk.

Servilia Caepionis

Servilia Caepionis (i. e. 107-i. e. 42 után) az előkelő patrícius Servilia gens tagja, Quintus Servilius Caepio quaestor gyermeke, a hasonló nevű consul unokája volt, Marcus Iunius Brutus anyjaként és Caesar szeretőjeként vonult be a történelembe; a római történetíró Suetonius szerint Julius Caesar a sok híres szeretője közül őt szerette a legjobban.

Servilia szülei korán elváltak, édesanyja, Livia Drusa Marcus Porcius Catóhoz ment később hozzá. A család felbomlása után nem sokkal anyja és nevelőapja is elhunyt, testvéreivel együtt anyai nagybátyjához, Marcus Livius Drusushoz költöztek. Még időszámításunk előtt 85 körül hozzáment idősebb Marcus Junius Brutushoz, a capuai kolónia megalapítójához. Tőle egy gyermeke született, a már említett Marcus Iunius Brutus. Sulla halálát követően Brutust meggyilkoltatta Pompeius, Servilia pedig Decimus Junius Silanusnál talált vigaszt, akinek három lánygyermeket szült.

Servilia még valamikor i.e. 64. előtt lett Julius Caesar szeretője, aki mellett egészen a politikus i.e. 44. március idusán bekövetkező haláláig kitartott. Caesar imádta az asszonyt, akit a gall háborúk után egy másfél millió denarius értékű feketegyönggyel lepett meg. Az egyik legnevezetesebb eset az volt, amikor i.e. 63-ban a szenátusban a köztársaságellenes Catilina-féle összeesküvés megtorlása kapcsán felmerülő viták idején levelet kapott Caesar. Mint kiderült, a szerelmes levelet Servilia írta a politikusnak, miután féltestvére, Cato megvádolta, hogy érintkezett a konspiratőrökkel, s arra kérte Caesart, hogy olvassa fel az irományt.

Serviliának nagy hatalma volt Cato és fia, Brutus felett, de i.e. 49-ben Cato elhagyta Rómát, hogy Pompeiusszal szövetkezzen, és Brutus is követte példáját. A Caesar-merénylet után az összeesküvők Servilia házában gyűltek össze, de a nőnek sikerült túlélnie a második triumvirátus megtorló akcióit. Brutus halála után Cicero barátja, Titus Pomponius Atticus oltalmába helyezte magát, visszavonultan élt, természetes halállal halt meg.

Kleopátra

Az ókor legnagyobb csábítói – Szép Heléna, Szemiramisz, Dido – közül kiemelkedik Kleopátra (i.e. 69-i.e. 30) egyiptomi királynő: i.e. 51-ben, nem egészen 18 évesen lett Egyiptom uralkodónője, bár trónját akkor még megosztotta XIII. Ptolemaiosz nevű öccsével. Ám ahhoz, hogy trónra kerülhessen, a nagyhatalmú Róma fejbólintása is kellett. Julius Caesar Pompeiust, a pharszaloszi vesztest üldözve, mintegy légiónyi élő erővel érkezett Alexandriába, hogy rendet tegyen a viszálykodó testvérek között.

Pompeiust akkor már Ptolemaiosz emberei meggyilkolták, ezért Caesar nem ismerte el Ptolemaioszt, hanem megkísérelte kibékíteni a testvéreket. A király ekkor nagy hadsereggel ellene támadt, Caesar azonban légiójával megvédte Kleopátrát és utcai harcokban kiverte Ptolemaioszt Alexandriából, aki hamarosan meg is halt. (egyes történetírók szerint ekkor égett le az alexandriai könyvtár, bár ez igen valószínűtlen.)

Kleopátra ezután hivatalosan is férjhez ment kiskorú öccséhez, aki XIV. Ptolemaioszként lépett trónra. Házassága ellenére alig néhány hónap múlva i.e. 47. június 23-án fiút szült Caesarnak. A férfi haláláig ezután Rómában tartózkodott öccsével, ám március idusa után a rómaiak növekvő ellenszenve és gyűlölete elől visszamenekült Egyiptomba. Itt várta ki a második triumvirátus megalakulását, és a keleti régens, Marcus Antonius érkezését, akitől annak i.e. 30-ban bekövetkezett haláláig három gyermeke született. Mikor Marcus Antonius elveszítette az actiumi tengeri csatát Octavianus ellen az utóbbi a szárazföldön indult el Egyiptom felé. Mielőtt Alexandriába ért volna, Marcus Antonius öngyilkos lett, és néhány nap múlva szeretője, Kleopátra is követte a halálba.

Madame Pompadour

Jeanne-Antoinette Poisson, Marquise de Pompadour, vagyis Poisson Johanna Antónia, Pompadour márkinője (1721-1764) egyszerű polgár törvénytelen leányaként született Párizsban. Egy álarcosbálon hívta fel magára az akkor még előző, sorrendben harmadik szeretője, Châteauroux hercegnő halálát gyászoló XV. Lajos figyelmét. Az 1745 februárjában tartott ünnepséget követően Jeanne-Antoinette alig egy hónap múlva Lajos elsőszámú szeretője (maîtresse-en-titre) lett, "szolgáltatásaiért" cserébe a király márkinői rangra emelte. A szépséges és okos asszony teljesen a befolyása alá vonta királyt, s ezzel természetesen Franciaországot is, szerencse, hogy – ellentétben a közkeletű felfogással – ez az uralom inkább volt hasznos az országnak, mint káros. Hatalma akkora volt, hogy pozícióját a király másik szeretője, a híres Marie-Louise O'Murphy de Boisfaily sem tudta megrengetni.

A márkinő – nem kevés ellenséget szerezve magának – befolyásos szerepet töltött be az udvarban, beleszólhatott az államügyekbe és a külügyekbe is, miközben a király törvényes gyermekei, különösen egyetlen fia, a trónörökös folyton a grófnő ellen intrikált. Költekezéseit is szokás a szemére vetni, de valójában főként a művészetek pártolására költött sokat, s olyan embereket támogatott, mint Montesquieu vagy Rousseau, Voltaire-t pedig ő neveztette ki udvari történetíróvá. Segítette az Enciklopédia kiadását is, s rokonszenvezett a felvilágosodással. Nagy összegű megbízásait a legkiválóbb festők, szobrászok és építészek kapták, így nélküle sok remekművel lennénk szegényebbek.

Miután szépségének hanyatlását – és egészségi állapotának romlását – önmaga is belátta, visszavonult, s „hivatalos szeretőből” a király igazi barátja lett, sőt még Lajos későbbi szerelmi kalandjait is ő szervezte. „Őfelsége, az Alsószoknya” – ahogyan II. Frigyes porosz király nevezte – rendkívüli asszony volt: az elhagyott királynővel is sikerült megkedveltetnie magát, ami jelzi, hogy még ellenségeit is hatalmába kerítette. A márkinő 1764-ben ágynak esett, és két-három héten át tartó súlyos betegeskedés után áprilisban meghalt. A király hamar kiheverte elvesztését, amiben új szeretője, Madame du Barry segített neki.

Boleyn Anna

Anna Thomas Boleyn, Rochefort grófja és a norfolki hercegnő leányaként 1507 körül látta meg a napvilágot. I. Ferenc francia király udvarában nevelkedett, s 18 évesen került az angol udvarhoz Aragóniai Katalin, Henrik első feleségének udvarhölgyeként. Anna tökéletesen megtanulta a nyelvet, magába szívta a francia kultúrát és etikettet, így igazi esemény lett, amikor 15 évesen nővérével bemutatták az udvarban. Itt több futó viszonyt is lebonyolított, s nemsokára Henrik szeme is megakadt rajta.

VIII. Henrik akkoriban már hosszabb ideje próbálta VII. Kelemen pápát rávenni, hogy semmisítse meg Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, mivel felesége képtelen volt életképes fiú utódot világra hozni. A pápa azonban vonakodott a házasság felbontásától, mire Henrik úgy döntött, saját kezébe veszi a dolgot: 1533. január 25-én titokban feleségül vette a már terhes Boleyn Annát. A hölgy családja javára használta erősödő befolyását, apja Ormond és Wiltshire earlje, bátyja a királyi tanács tagja lett, a királyi kegyből kiesett nővére búsás kegydíjban részesült, ő maga pedig megkapta a Pembroke márkinője rangot, ami saját jogán is főnemessé tette.

Ez történelmi esemény volt, több szempontból is: a házasság megkötése, illetve Henrik első házasságának megsemmisítése körüli bonyodalmak vezettek az anglikán egyház megalapításához és e nász gyümölcse lett a későbbi I. Erzsébet, a szűz királynő, aki alatt Anglia nagyhatalommá emelkedett. A női szépség iránt fogékony Henrik hamar ráunt azonban az állandóságra és újabb viszonyokba bonyolódott, emiatt egyre gyakoribbak lettek a házastársi veszekedések. Annát már csak egy fiúgyermek menthette volna meg, de 1534-ben elvetélt, 1536 januárjában pedig egy halva született fiút hozott világra; sorsa ezzel megpecsételődött. 1536-ban VIII. Henrik házasságtörés vádjával bíróság elé állíttatta, s a bíróság halálos ítélete alapján lefejezték.

Marie Walewska

Az 1786-ban Kiernoziában született lengyel nemesasszony, Marie Walewska azzal írta be nevét a történelemkönyvekbe, hogy sokáig ő volt Napóleon szeretője. Walewska apja földbirtokos, anyja a dúsgazdag Zaborowski család sarja volt. Hat testvérével együtt otthon, ebben az alig ezer lelket számláló falucskában nőtt fel, egyik nevelője Nicholas Chopin, Frédéric Chopin apja volt. Első férje Colonna-Walewski, Athenasius bárója volt, akit egy fiúval örvendeztetett meg, igaz, néhány történész szerint Antoni Rudolf Bazyli Colonna-Walewski házasságon kívül született.

Marie 1806-ban, Błonie-ben vagy Jabłonna-ban találkozott Napóleonnal, akivel visszaemlékezése szerint ekkor csupán néhány szót váltott; a császárt azonban azonnal letaglózta a nemesasszony szépsége, s Varsóba kérette, hogy újra találkozhasson vele. Marie eleinte vonakodott attól, hogy Napóleon szeretője legyen, de végül a francia Géraud Duroc parancsnok és néhány lengyel arisztokrata meggyőzte ennek helyessége felől – utóbbiak arra számítottak, hogy Marie-n keresztül sikerül kivívniuk hazájuk régóta áhított függetlenségét.

Marie visszaemlékezésében is ezzel nyugtatgatta magát, mondván, az affér tisztán hazafias célokat szolgált. Kettejük kapcsolatát szigorú titokban tartották, ugyanakkor a legmagasabb varsói körökben az egyik legfelkapottabb téma volt a lengyel nő és a francia császár nexusa. Walewska a királyi kastélyban, szigorúan csak esténként kereste fel Napóleont, s még reggel előtt távozott onnan.

Amikor Napóleon áthelyezte székhelyét a kelet-poroszországi Finckenstein-kastélyba, Walewska is vele tartott, de továbbra is ügyelt arra, hogy titkos románcuk ne tudódjon ki. 1809-ben a hölgy követte párját bécsi utazása idején is; Napóleon és kísérete ekkor a Schönbrun-kastély mellett szállt meg. Walewska teherbe esett, majd visszatért Walewice-be, hogy életet adjon második fiának, Alexandre Josephnek, aki – bár a gyermek apja nem lehetett más, mint Napóleon – a Colonna-Walewski nevet viselte. Walewska és Napóleon kapcsolata 1810-ben, Párizsba való költözése után ért véget. 1812-ben elvált Colonna-Walewski bárótól, de még halála előtt hozzáment régi szeretőjéhez, Philippe Antoine d'Ornanóhoz.

Eva Braun

Eva Braun Münchenben született, tizenhét éves korában kezdett dolgozni eladóként a fotográfus Heinrich Hoffmann boltjában, aki a náci párt hivatalos fényképésze volt. A nála huszonhárom évvel idősebb Hitlerrel Hoffmann stúdiójában találkozott először 1929 októberében. Hitler korábban Geli Rauballal élt együtt, aki 1931-ben öngyilkosságot követett el. A Führer szinte beleőrült a lány elvesztésébe, Eva Braunnal való kapcsolata csak ezután vált intenzívebbé. Eva kétszer is megpróbált öngyilkos lenni, valószínűleg azért, hogy Hitler figyelmét jobban magára irányítsa. Braun 1933-tól már fényképészként dolgozott Hoffmann mellett, így lehetősége volt, hogy csatlakozzon Hitler kíséretéhez, mint a nemzetiszocialista párt fotósa. 1936-ban Eva már Hitler "háztartásához" tartozott, ám ideje nagy részét továbbra is Münchenben töltötte és volt egy apartmanja Berlinben is.

A Führer hitte, hogy vonzó a nők körében, s nőtlenségét igyekezett arra használni, hogy növelje politikai népszerűségét. Hitler és Braun soha nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt. Evának külön szobája volt a Berghofban, a berlini rezidencián és a berlini bunkerben is. A fiatal nő kevés politikai befolyással bírt Hitlerre, a náci pártnak sem volt tagja. Egy idő után Braun ugyan Hitler magántitkárává lépett elő, de soha nem vehetett részt a politikai megbeszéléseken.

Amikor Eva Braun 1944. július 20-án értesült a Hitler elleni sikertelen merényletről, ezt írta a Führernek: "Találkozásunk első pillanatától kezdve megfogadtam, hogy bárhová követlek, akár a halálba is." 1945 áprilisában Braun Berlinbe utazott, hogy Hitlerrel legyen a Führer-bunkerben, és nem volt hajlandó eltávozni onnan akkor sem, amikor a Vörös Hadsereg már Berlin kapujában állt. Április 28-ról 29-re virradó éjjel a Führer és Eva Braun egy egyszerű polgári ceremónia keretében összeházasodtak. Április 30-án délután elköszöntek az alkalmazottaktól. Három óra harminc perckor egy hangos dörrenés hallatszott, a szobába Hitler inasa, Heinz Linge és az SS-segédtiszt, Otto Günsche lépett be, s megtalálták Hitler és Eva Braun holttestét. Eva ciánkapszulát vett be, Hitler a jobb halántékára leadott lövéssel végzett magával.

Marilyn Monroe

Marilyn Monroe 1926-ban, Norma Jean Mortenson néven látta meg a napvilágot Los Angelesben. Nehéz körülmények között nevelkedett, egy ideig árvaházban is élt. A második világháború idején hadiüzemben dolgozott, később meztelenül állt modellt. 1948-ban szerepelt először a felvevőgép előtt, igazán azonban az Aszfaltdzsungel után kezdtek beszélni róla. Az 1953-ban forgatott Niagara című film jelentette a nagy kiugrást, amelyben nőiessége teljes pompájában ragyogott. Ebben az évben még két főszerepet játszott (Az urak a szőkéket szeretik és a Hogyan menjünk férjez egy milliomoshoz című filmekben), s képe megjelent a Playboy magazin első számában.

Noha filmjei nem képviseltek azonos esztétikai minőséget, egy valamiben közösek voltak: igyekeztek maximálisan kiaknázni vonzerejét, s olykor-olykor még drámai színészi alakítás (Kallódó emberek), önfeledt komédiázás (Van, aki forrón szereti) is színezte a jellemrajzát. Először 16 évesen vezették oltár elé, ez a házasság – egy munkással – négy évig tartott. Később már hírességekhez ment feleségül: 1954-ben Joe DiMaggio baseball játékoshoz, majd 1956-ban Arthur Miller drámaíróhoz.

Flörtjeiről legendák keringenek, állítólag Yves Montand, John F. Kennedy elnök és fivére, Robert sem tudott ellenállni csábító szépségének. Bár JFK egyetlen házasságon kívüli kapcsolatát sem ismerték el hivatalosan, széles körben ismert volt, hogy az elnök képtelen feláldozni Casanova-életét a házasság oltárán. A „skalpok” közül a legnagyobb kétségkívül Marilyn Monroe volt, amely románcnak az 1962-ben a New York-i Madison Square Gardenben előadott Happy Birthday adott lendületet.

Marilyn Monroe 1962. augusztus 5-én bekövetkezett halála után a filmcsillagnak az elnökkel folytatott szerelmi viszonya egyre nagyobb publicitást kapott. J. Edgar Hoover FBI-igazgató – bár perdöntő bizonyítékkal nem tudott előállni – például azt próbálta elhitetni, hogy a szövetségi nyomozók birtokában levő titkos szexkazettán szereplő férfi nem más, mint Kennedy, mások pedig azt állították, hogy a színésznő halálában JFK keze volt benne.