2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

II. József a keszthelyi sörházban

2010. augusztus 25. 10:09 Tar Ferenc

II. József keszthelyi látogatásáról az egykori Festetics levéltárban (ma a Magyar Országos Levéltárban) találunk forrásokat. A császár két és fél napot töltött a Balaton-parti városban, 1770. április 29-én – minden bizonnyal Karmacs felől – érkezett és május 1-jén a katonai díszszemle után utazott el kíséretével. Eközben azonban betért a helyi sörházba is.

Ezekben a napokban sem Festetics Pál, sem felesége (Bossányi Julianna) nem tartózkodott otthon. „A felséges Császárnak Keszthelyen volt egy stációja, se én, se feleségem nem volt akkor Keszthelyen… az Serházban volt szállása.” (Festetics Pál levele Julianna hugának, br. Vécsey Istvánnénak, 1770. június 12.)

A magyar trónörököst Forintos Gábor zala megyei alispán fogadta, aki Mihályfáról május 3-án kelt levelében számol be Festetics Pálnénak. „A Fölséges Császár… igen jól accomodáltatván s ezért többen is dicséretet nyervén, mivel mindennemü jó rendeléseket és provisiokat Nagyságtoknak s nem másnak tulajdonéthatnak, Fölséges császárnak igen jó kedve vala, az utakat noha fölöttébb alkalmatlanok valának, megelégedett, Keszthely Tartománya meg tetszett, midőn a katonaságot exercéroznák. Hozzám fordulva mondotta: Ha Festetics volnék, kastélyomat ugy épitetttem volna, hogy kertem a Balatonra leszolgált volna. Melyre feleltem hogy az épületet Méltóságos Urék Atyja kezdette. Tegnap jó kedvvel által kele a Balatonyon…”

A fiatal uralkodó díszszemlét tartott a Keszthelyen állomásozó darmstadti ezred felett. „1770-ik Esztendőben József Császár Ő felsége több generálisokkal Keszthelyen gvartélyban lévén, a katonaság pedig kint Gyenes alatt a Faludi térein három hétig táborozott, a holy generál Darmstadnak Németh Lovas Regementye naponkint nagy hadi Manuevereket tartott” (Novák Ferenc Gyenes hegyközség hiteles jegyzője, 1825).

A császár keszthelyi látogatásának költsége 156 forintot és 60 krajcárt tett ki. A gondosan elkészített számlát Prinner Zsigmond számtartó állította össze. „Ekkor Fölséges Római Császár Keszthelyen lévén Darmstadt Regementje Campamentumának látogatására s az Sör Korcsmán vévén szállást, tette asztalálra ezen költséget, meg után Balatonyon által menvén, Somogy vármegyében az egész ország szélein fekvő vármegyéket megjárta.” (Idézi Klempa Károly Festetics Pál sorait.)

A német és magyar nyelvű számlák részletes kimutatást tartalmaznak a császár és nagyszámú kísérete költségeiről. Kovács József városbíró (akiről utcát is neveztek el, a későbbi Iskola utca) a város nevében 50 csibét ajánlott fel. Erről is készült nyugta: „Hogy a Fölséges Császárnak itt lételekor a Város által adott eötven csibéknek árrát két forintos eötven pénz id est 2f. 50 d. Prinner Sigmond Uramtul fogyatkozás nélkül fölvettem, praesintibus recognoscalom egyszer s mind eő kegyelmét quietálom…” (Klempa, 17 p.)

Jankovics István plébánostól egy pulykát (polka) vácsároltak. Az ellátás nagy részét azonban az uradalom állta. A fennmaradt kimutatás hosszan sorolja a két nap fogyasztását. Az uradalomtól vadhús (egy őz, egy nyúl, öt fácán, négy szalonka, három vadkacsa). A helyi mészárostól 276 font (kb. 154,6 kg) tehénhúst, 212 font burjúhúst, 71 font bárányhúst, két helyi lakostól egy-egy malacot vettek. A péktől 115 db zsemlét, búzakenyeret, lisztet, valamint az asztalos feleségétől tojást rendeltek. A lista tartalmazza még a sót, szalonnát, tejet, tyúkot, kappant, rákot és sokféle zöldséget, gyümölcsöt. Érdekes, hogy bár a Balaton mellett töltötték a két napot, nem fogyasztottak halat (mindössze rákot). Az italokat a Festetics család borospincéjéből válogatták. Soproni, somlói, de leginkább helyi, keszthelyi bort fogyasztottak. Nincs utalás arra, hogy a „Serházban” megszállt vendégek sört is ittak volna.

II. József elégedett volt az ellátással, a vendéglátó Forintos Gábor alispánról útinaplójában azt írja, hogy ügyes (geschickt). Festetics Pál legidősebb fia – az 1768-tól a bécsi Teréziánumban tanuló György – latin nyelvű ódát írt a császár keszthelyi látogatásának emlékére (Ode in lauden Josephi II. Copias lustrantis).

Klempa Károly premontrei szerzetes (később veszprémi püspök), a két világháború között a Festetics levéltár és könyvtár gondozója, a császár látogatásáról szóló tanulmányát a következő sorokkal zárja. „II. József keszthelyi látogatása felhívta a figyelmet a Balaton szépségére. A fiatal uralkodó csak katonai díszszemlén akart résztvenni, de megpillantva a Balatont, bűvkörébe került és saját szavai szerint nem tudta egyhamar elfelejteni. A páratlan szépségű keszthelyi öböl, a domb-oldalon elterülő városka, a Balatont szegélyező kis szent Mihály-domb és kápolna, a mögötte végighúzódó szöllőhegyek, a másik oldalon lévő somogyi fövenypartok, a halakban dús Zala, mind-mind kitörölhetetlen nyomot hagynak a kiváncsi látogató lelkében. A Festeticsek érdeme eme kies partvidék népszerűsítése, s II. József látogatása kezdetét jelzi egy olyan korszaknak, amely a Balaton természeti és költői szépségét felfedezi a magyarság és a külföld előtt egyaránt.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár