Sörivók és történészek
2010. augusztus 25. 09:21
Az olvasó legújabb e-folyóiratunkban egy 2008-ban megrendezett miskolci konferencia előadásait olvashatja, amelynek résztvevői a sörfőzés és sörfogyasztás kapcsán kalandoztak a történelemben és gasztronómiában.
"Némi nagyzolással azt is mondhatnánk, hogy interdiszciplináris konferencia volt ez, hiszen egyaránt előadást tartottak a természettudomány és a bölcsészettudomány űzői is, de - és ez volt az igazi kuriózum! - a tisztes ipar, valamint a sörcikkeket szenvedéllyel birtokolni vágyó gyűjtők egyesülete is képviseltette magát. Így találkozott e rendezvény keretein belül elmélet és gyakorlat, sörfőző és sörivó, múlt és jelen" – áll a kötet szerkesztője, Katona Csaba bevezetőjében.
"Ez a szerencsés találkozás azonban utólag nehéz terhet rótt a szerkesztőkre, ti. annak a kérdését, hogy a szerteágazó témaköröket, a más-más megközelítési módot tükröző írásokat miképp lehetne valamiféle egységbe fogni? Végül az az egyhangú döntés született, hogy „népszerűsítő" jelleggel mutatjuk be ezen előadásokat, vagyis: mellőzzük a jegyzeteket, a hivatkozott irodalmat stb., egyszóval a tudományos igényű közlés követelményeit.
Mi indokolja ezt? Mindenekelőtt az, hogy meggyőződésünk szerint tartalmukban nem lesznek csekélyebb értékűek ezek az írások ily módon közölve sem. Ugyanakkor vélhetően azok is könnyebben nyújtják kezüket e kötet felé, akiket esetleg visszariasztanának a hosszas jegyzetek és a felsorolt dokumentumok, a felhasznált irodalom listája.
Annál is inkább, mert több olyan írás is van, ami - minthogy döntően a jelenhez, és nem a múlthoz kötődik - nem is ilyen jellegű forrásokra épül. Így tehát - nem tagadva, hogy számos levéltári és más közgyűjteményi dokumentum, továbbá kiadott források és bőséges szakirodalom áll a most közölt írások mögött -, a maguk „nemes egyszerűségében" tesszük közzé a tanulmányokat."
A 2009-ben nyomtatott formában is közreadott, válogatott tanulmányokat e-folyóiratunkban rövidítve, részleteiben, és az eredeti kötet ("Iszom a sört, szívem mámorban fürdik": epizódok a sörgyártás és sörfogyasztás történetéből : a Miskolcon, 2008. június 13-án megrendezett konferencián elhangzott előadások írott változata. Szerk.: Katona Csaba, Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara, Miskolc, 2009. 75 o.) szerzői és szerkesztői engedélyével közöljük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egy dühös szóváltás vetett véget az operaénekes Mario Lanza amerikai karrierjének tegnap
- A közeli kocsmákból érkező sört fogyasztotta az előadások alatt a Globe közönsége tegnap
- Kiváló művész, de nehéz ember volt Gustaf Gründgens, Mephisto ihletője tegnap
- Egész évben változatos sportok helyszínéül szolgált a régi Városliget tegnap
- Az évszázad összecsapásának bizonyult az oszmánok elleni lepantói ütközet tegnap
- Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény tegnap
- Báthory Zsigmond arcképével nyílt meg a Nemzeti Múzeum új kiállítása tegnap
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet tegnap