Ókori helyőrség a mükénéi Görögországból
2008. március 20. 11:00
Az amerikai régészek egy nagyon jó állapotban fennmaradt ókori kikötővárost találtak a Mükénéi-félszigeten. A települést közel 3500 évvel ezelőtt építették.
Korábban
A helyszín, amelynek egy része víz alatt, míg a többi szinte teljesen érintetlenül a szárazföldön található, a partvonal egy elhagyott, sziklás részén található. A romokat eredetileg 2001-ben felfedező Daniel Pullen, a Floridai Állami Egyetem régésze szerint nagyon ritka, hogy a kései bronzkorból egy szinte teljes város ilyen jó állapotban fennmaradt volna.
Pullen és kutatótársai a Korphosz-Kalamianosz nevet adták a településnek, és az Athéntól körülbelül 100 kilométerre délnyugatra, Mükénétől, a kor legnagyobb városától 65 kilométerre keletre található. A régészeti helyszín azért is tekinthető egyedülállónak, mert a legtöbb mükénéi várost a későbbi évezredek illetve a később rájuk épülő települések eltemették, és tették a földdel egyenlővé. A most talált helyőrség falai azonban szinte teljesen érintetlenek.
A régészek az első vizsgálatok alapján közel 900 falat számoltak össze, és a szakértők szerint a város legnagyobb része szinte egyszerre, egységes terv alapján épülhetett, amelyet később folyamatosan fejlesztettek és bővítettek. Pullen szerint a Korphosz-Kalamianoszt meghatározott céllal húzták fel, és a bizonyítékok szerint a város helyén eredetileg igen kevesen élhettek. Egy idő múlva aztán egy előretolt katonai vagy tengerészeti támaszpontot ill. helyőrséget létesítettek az öbölben. Nem sokkal később érkeztek meg a mérnökök és építőmunkások, akik egy etapban húzták fel a város legnagyobb részét.
|
Ókori várost rejt az öböl vize |
A mükénéi civilizáció i.e. 1600-1100 között virágzott, és bár a többi korabeli várostól eltérően Korphosz-Kalamianoszban nem találták meg az uralkodó számára épített palotaközpont nyomát, az épületek legtöbbje a korban divatos építészeti elemeket használta. A kutatók szerint így azokban a nemesek, előkelők, vagy maga az uralkodó lakhatott. Pullen szerint az is lehetséges, hogy Mükéné városának egyik előretolt helyőrségével van dolguk. A kutatók a következő lépésben víz alatti vizsgálatokkal próbálják megrajzolni majd az elveszett város mentén húzódó késő bronzkori tengerpartot. Szerintük ugyanis a terület egykor egy igen jól hasznosítható természetes öböl lehetett.
A romokat Pullen és kutatótársai az Amerikai Régészeti Intézet 2008 januárjában tartott tanácskozásán ismertették, és az eredményeket a szervezet nem sokkal később megjelent szaklapjában tették közzé.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum 12:09
- 10:13
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának 10:03
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén 07:54
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét tegnap
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról tegnap
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen tegnap
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves kisfiú Angliában tegnap














