Szovjet tapasztalatokra épült a hazai rádiócenzúra
2008. január 31. 14:00
A hazai rádiózás történetében sokszor elsikkad az a történeti tény, hogy milyen szándékok vezették az 1940-es évek végén frissen hatalomra jutó kommunista vezetők döntéseit. Az információhoz juttatás ugyanis egyúttal a más kultúrák, vélemények kizárását jelentette - mutatta be a vonatkozó forrásokat Ólmosi Zoltán az ArchívNeten.
Korábban
A második világháború után néhány évvel a hatalom fő bázisait éppen csak megszerző Magyar Dolgozók Pártja vezetését már 1948 nyarától foglalkoztatta, hogy miként lehetne megállítani a határon a nyugati országok rádióközvetítéseit. Erre különböző módozatokat találtak alkalmasnak, elsősorban a nagy testvér, azaz a Szovjetunió tapasztalatait alkalmazva.
A `szocializmus` egész léte alatt különböző intenzitással folyamatosan alkalmazták az `ellenséges` adók zavarását, hogy más nézetek ne kapjanak semmilyen megszólalási lehetőséget. Az alábbi források a kommunista propaganda törekvéseit tárják az olvasó elé, amelyek egyúttal leleplezik a Magyar Dolgozók Pártja vezetőinek torz ellenségképét is. A források arra is rávilágítanak, hogy a gazdasági lehetőségek határt szabtak e politikailag fontosnak vélt elképzelések teljes körű megvalósításának.
"Tekintettel az igen jelentős beruházási összegre, másrészt arra a körülményre, hogy az ellenséges zavarás veszélye a vezetékes rádiónál nem lényegesen kisebb, mint a drótnélküli rádiónál, olyan rádiókészüléket kell nagy szériában gyártani, amely csak a Kossuth és Petőfi adó vételére alkalmas és hangminősége kifogástalan. Az ily módon gyártott néprádió normális minőségű adás mellett kb. 300 km körzetben vevőképes és itt nagymértékben csökkenthető a nyugati állomások zavarásának, valamint nyugati adók hallgatásának veszélye. Egyidejűleg ugyancsak helyes lenne megindítani a jelenleg leállított 3 csöves Európa-vevő készülékek gyártását. A kétfajta készülék önköltsége között viszonylag kis különbség van, de árát úgy lehetne megállapítani, hogy a kizárólag hazai állomások vételére alkalmas készülék eladási ára 300 Ft alá csökkenjen és az Európa-vevő ára 700 Ft körül legyen. A fenti két típus gyártásához és terjesztéséhez szükséges hiteltervet az Államgazdasági Bizottság külön megvizsgálja. Az Európa-vevő készülék elosztásánál olyan ellenőrzést kell bevezetni, hogy ilyen készülékek csak politikailag megbízható emberek kezébe juthassanak. Ennek módszerét külön ki kell dolgozni." Forrás |
Ennek egyik lehetőségét a néprádió nyújtotta, amelyet nagy mennyiségben és olcsón kívántak forgalomba hozni. Ezzel az egyszerű készülékkel csak a középhullámot lehetett fogni, s azt is "lekorlátozták" Budapest I-re és II-re. (A Kossuth és a Petőfi adóról van szó.) Ennyiben tehát csak nevében azonos a német birodalom és a Horthy korszak néprádiójával, akkor ugyanis olcsósága miatt hívták néprádiónak, de nem csak két adóra korlátozták a készüléket. Goebbels jobban bízott saját propagandájában, mint a kommunista blokk országai.
A Magyar Dolgozók Pártja ún. rádió bizottsága 1948. kora nyári határozatában a korlátozást helyezte előtérbe. A Magyar Posta ugyanis megrendelt 20 ezer darab Európa-vevő - népszuper (Philips majd Orion 309 típusú) - rádiót, amelyek gyártását be akarták szüntetni. Az ülésről Losonczy Géza számolt be az MDP KV Szervező Bizottságának, és kérte e vezető szerv döntését. Egyúttal jelezte, hogy "ezeken a készülékeken keresztül hallgatni lehet a külföldi ellenséges rádióállomásokat is."
Ha a rádiókat "nem lehet megfelelő módon csak Budapestet vevő készülékké átalakítani," biztosítani kell a szétosztás "abszolút demokratikus" ellenőrzését. Néhány hónap múlva, 1949. április 12-én az akkor már GPB-ből átkeresztelt - és nevében a politikai-gazdasági átalakulást is tükröző - Államgazdasági Bizottság lényegében megerősítette korábbi határozatát: "A típus szupert csak osztályszempontból megbízható személyeknek lehet kiadni, amit a Szakszervezeti Tanács, illetve a DÉFOSZ bekapcsolása útján kell biztosítani."
A néprádiók száma azonban 1956-ig folyamatosan csökkent, szinte egész "maszek" iparág jött létre, mert aki csak tudta, forgókondenzátort építtetett be rádiójába, hogy az egész középhullámot fogni tudja. Más kérdés, hogy a "fő ellenséges adókat", mint a Szabad Európa, vagy az Amerika Hangja, rövidhullámon sokkal élvezhetőbben lehetett hallgatni.
A kommunista rádióirányítás teljes története az ArchívNeten
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.