A pollenek árulták el az agyagkatonák titkait
2007. február 1. 12:30
Kínai kutatóknak végre sikerült megoldani a lenyűgöző hadsereg készítésének egyik rejtélyét: kiderítették ugyanis, hogy a túlvilági terrakotta védelmet több helyen gyártották.
Korábban
Több műhelyben készültek
Az i.e. 210-ben elhunyt Csin Si Huang-ti császárt, akinek nevéhez a Kínai Nagy Fal megépítése és az egységes birodalom megteremtése fűződik, 9-10 ezer fős agyagszobor-hadsereg kísérte a túlvilágra, amelynek kétezer darabból álló együttesére 1974-ben bukkantak rá a régészek. A terrakotta katonák, amelyek mindegyike egyedi arcvonásokkal és frizurával büszkélkedik, a síron túli világban voltak hivatottak gondoskodni a nagy uralkodó személyi biztonságáról. A harcosokkal együtt 500 cseréplovat és 130 harci szekeret találtak.
"Már 2000 évvel ezelőtt is az agyagba kerülhetett a pollen a levegőből, még ha azt puszta szemmel nem is látták" - nyilatkozta a kutatást vezető Ya-Qin Hu a Discovery News-nak. Hu elmondása szerint a kiégetett agyagban a pollen a legtöbbször elpusztult, ám mivel a figurákat nem azonos hőmérsékleten és egyenletesen égették ki, így egyes helyeken zárványokban megmaradtak.
A kutatók a pollenanalízis alapján arra jutottak, hogy a lovakat minden bizonnyal a mauzóleum mellett, míg a harcosokat egy jelenleg még nem azonosított helyen készítették az európai vendégmunkásokkal kiegészített kivitelezők. A lovak a 150 kilogramm súlyú harcosokhoz képest nagyobbak (1,8 méter magas) és nehezebbek (200 kilogrammos) lettek, illetve kidolgozásuk is sokkal finomabb. A kutatók szerint ez annak köszönhető, hogy az ókori császári alvállalkozó rájöhetett: a kevesebb szállítás miatt egyszerűbb a nehezebb és törékenyebb szobrokat a közelben elkészíteni.
A kutatás eredményeit a Journal of Archaeological Science soron következő számában jelentetik majd meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Három különleges földmérő eszköz segítette a római útépítők munkáját 11:57
- 11:07
- Négy jelentős sussexi épület került fel a veszélyeztetett örökség listájára 10:37
- Miért maradt hű Nagy-Britanniához Florida a függetlenségi háború idején? 08:17
- Újabb 4000 éves kőkör nyomaira bukkantak Belfast közelében tegnap
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat tegnap
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot tegnap
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta tegnap














