Büntetendő lesz Olaszországban a holokauszttagadás
2007. január 22. 10:15
Büntetendő lesz Olaszországban a holokauszt tagadása - jelentette be pénteken Clemente Mastella olasz igazságügy-miniszter.
Korábban
A tárcavezető közölte, hogy ilyen értelmű törvénytervezet kerül a legközelebbi, jövő pénteki kormányülés elé és reményét fejezte ki, hogy a tervezet széles körű parlamenti támogatottságra talál, úgy a többség, mint az ellenzék köreiben. A beterjesztést a január 27-i nemzetközi holokauszt-emléknapra, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 62. évfordulójára időzítették.
Irving tagad
A bejelentés egybecseng azzal a német törekvéssel, amely bűncselekménynek minősítené az egész Európai Unióban a gyűlöletre uszítást és a rasszista jellegű erőszakos cselekményeket.
Mastella ugyanakkor nem tett utalást arra, hogy milyen büntetést vonna maga után a holokauszttagadás, amelynek betiltását az olasz zsidó közösségek szövetsége követelte. Több EU-tagállamban, így Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában és Belgiumban már büntetendő a holokauszttagadás.
Ausztriában tavaly bebörtönözték David Irving holokauszttagadót, mert egy, az országban megjelent könyvében kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap