Lassan nőhet a magyar világörökségi címek száma
2007. január 19. 08:00
Elfogadta a kormány szerdán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) világörökségi jelentését, amely az elmúlt négy esztendő hazai és nemzetközi örökségvédelmi tevékenységét foglalja össze.
Korábban
|
Már bekerült |
A szakértő, aki a nemzetközi szervezet legfőbb végrehajtó szervének (Világörökség Bizottság) 2002-2003-ban soros elnöke volt, elmondta: büszkék lehetünk arra, hogy a 182 tagállam között Magyarország, amely 1985 óta tag a szervezetben, nyolc világörökségi helyszínével az átlagosnál több címmel rendelkezik. Hozzátette: jelenleg 10 helyszín van a hazai "várományosi listán", a jövőben újabb világörökségi helyszínt ezek közül jelölhet Magyarország. Ilyen például a komáromi-komárnói erődrendszer is, amelynek világörökségi jelölését a napokban jelentették be.
|
Hamarosan bekerülhet |
Magyarország először 1987-ben Budapest Duna-parti látképével, a Budai Várnegyeddel (később kiegészítették az Andrássy úttal és történelmi környezetével), valamint Hollókő ófaluval és táji környezetével nyerte el a világörökségi címet. Később az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1995), az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete (1996), valamint a Hortobágyi Nemzeti Park (1999), a Pécsi ókeresztény sírkamrák (2000), a Fertő-tó és környéke (2001), valamint a tokaji történelmi borvidék (2002) kapta meg a címet.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Titkos lehallgatóközpont nyílt múzeumként a londoni Trent Parkban 18:33
- Hőhullám fedte fel a Chatsworth-birtok 17. századi díszkertjét 17:32
- Második világháborús repülőgép roncsaira bukkanhattak Lengyelországban 16:14
- CIA ügynök alapította az egyik legbefolyásosabb irodalmi lapot 15:15
- Kétezer éves sírokban bukkantak rá az ókori kínai társasjátékra 14:27
- 3D-nyomtatással rekonstruáltak vaskori kelta sírokat 13:33
- Rendőrőrs nyílt Hitler braunaui szülőházában 13:00
- 1456: Európa legnagyobb győzelme egy névtelen hős árnyékában 12:00















