2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Titanic hajótörzse nem bírta a terhelést

2006. szeptember 20. 11:00

A Titanic a lemezlapokat összefogó, gyenge szegecsek miatt merült el gyorsan, mindössze néhány óra alatt - állítja két amerikai kutató és egy brit kovács. Kiszámolták, hogy azoknak mintegy kilenc tonnás terhelésnek kellett volna ellenállniuk, de már négy tonnásnál elengedtek.

Probléma volt a beszállítókkal

Már régóta ismert az az elmélet, amely szerint a Titanic katasztrófáját a jéghegyen kívül építési hiba okozta. Az amerikai Tim Foecke és Hooper McCarthy szerint az óceánjáró a szegecsek gyenge volta miatt merült el. `Megvizsgáltunk 48, a Titanic roncsaiból felszínre hozott szegecset. Kiszámoltuk, hogy mintegy kilenc tonnás terhelésnek kellett volna ellenállniuk, de már négy tonnásnál elengedtek` - mondta Tim Foecke, az amerikai Szabvány- és Technológiai Intézet (US National Institute of Standards and Technology) kutatója.

Látszólag minden rendben volt

Az amerikai tudósok elmondták, hogy a Harland and Wolff hajógyártó cég, amely a Titanic, illetve Olympic névre keresztelt két óceánjárót is építette, számtalan beszállítóval dolgozott. Ez utóbbiak pedig nem rendelkeztek a megfelelő eszközökkel, hogy lemérjék a szegecsek szilárdságát, ellenállását. A két kutató és Chris Topp brit kovács tíz éven keresztül vizsgálta a szegecseket, és arra jutott, hogy amikor a jéghegy végigsúrolta a hajó oldalát, csak ott szakította fel a lemezeket, ahol kovácsoltvas szegecseket vertek bele, az acélból készültek kitartottak.

"Ha mindenhová jó minőségű szegecseket raktak volna, kisebb lett volna a károsodás, a hajó kevesebb részét öntötte volna el a víz, és az óceánjáró lassabban süllyedt volna el. Mivel a Carpathia mindössze néhány órányi útra volt a Titanictól, lassabb süllyedés esetén az utasok nagy részét meg lehetett volna menteni" - mondta Tom Foecke.

A Titanic luxushajó első útján, 1912. április 15-én kevesebb, mint három óra alatt süllyedt el.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár