2020. tavasz: Halálos tudomány

Háborús bűnös volt a brit sajtómágnás

2006. március 14. 11:00

Robert Maxwell néhai brit sajtómágnást, akinek jelentős magyarországi érdekeltségei is voltak, pénteki londoni sajtóértesülés szerint háborús bűncselekmény gyanújával akarták kihallgatni.

Maxwell, akinek annak idején egyebek mellett a Mirror-lapokban, a Macmillan könyvkiadóban, Magyarországon pedig a Magyar Hírlapban és az Esti Hírlapban volt meghatározó részesedése, a brit gazdaságtörténet legnagyobb csődhalmazát hagyta maga után, amikor 1991 novemberében eltűnt jachtjáról a Kanári-szigetek közelében, s nem sokkal később megtalálták holttestét a tengerben. Máig nem sikerült végérvényesen megállapítani, hogy valamilyen közeledő veszedelem, például a ráomlóban lévő vállalatbirodalom romjai elől öngyilkosságba menekült-e, vagy esetleg rosszul lett, s ezért esett a tengerbe éjnek évadján.

A pénteki The Independent egészen új értesüléssel állt elő: a Scotland Yardtól az információ-szabadság törvénye alapján megszerzett dossziékból a legnagyobb brit liberális napilap szerint az derül ki, hogy a Csehszlovákiából Nagy-Britanniába menekült Maxwell, aki a II. világháborút brit katonatisztként harcolta végig, 1945 áprilisában agyonlőtt egy fegyvertelen német civilt, és ezért a brit rendőrség háborús bűncselekmény címén készült eljárást indítani ellene. A lap által idézett iratok szerint a rendőrség hetekkel a kiderítetlen haláleset előtt már megkezdte a kérdezősködést Maxwell egykori katonai alakulatának körében.

Az ügy alapját a sajtómágnás hivatalos életrajzírójának 1988-ban megjelent könyve szolgáltatta. Ebben szerepelt egy levél, amelyben Maxwell leírta: alakulatával egy német város elfoglalására készült, és a helyiekkel előkeríttette a polgármestert. A polgármesternek megparancsolta: mondja meg a város védőinek, hogy vagy megadják magukat, vagy elpusztulnak. Az elöljáró ezt meg is tette, és azzal a válasszal jött vissza, hogy a német katonák beleegyeztek a megadásba. Ekkor azonban egy német harckocsi tüzet nyitott egységére, és ekkor Maxwell - saját leírása szerint - agyonlőtte a polgármestert, majd alakulatával visszavonult.

Margaret Thatcherrel

Jóllehet az inkriminált részleteket tartalmazó életrajz 1988-ban jelent meg, a rendőrség csak azután kezdhette meg a vizsgálatot, hogy a brit parlament 1991-ben elfogadta a háborús bűnösök törvény elé idézését lehetővé tévő jogszabályt; ennek fő célja egyébként a Nagy-Britanniába menekült volt nácik felelősségre vonása volt.

A The Independent szerint a Scotland Yard, amely "állampolgári bejelentésre" kezdte vizsgálni Maxwell ügyét, a vizsgálat során nem talált olyan megbízható tanút, aki kellően megerősíthette volna a nagyvállalkozó saját sztoriját. Maxwell azonban ezt valószínűleg nem tudta, és úgy érezhette, hogy szorul nyaka körül a hurok - áll a brit lapban.

A Jeruzsálemben nyugvó Robert Maxwell, akinek háborús érdemeit már 1945-ben Katonai Kereszttel ismerték el, a normandiai partraszállástól Berlinig harcolta végig a nyugati frontot, és személyes elszámolnivalója is volt a németekkel, hiszen Csehszlovákiában maradt családtagjai zömét a nácik kiirtották. Sokat idézett mondása szerint két dolgot utált a legjobban az életben: a németeket és az adót.

Az utókor azonban nem háborús hősként, hanem a világ egyik legnagyobb csalójaként emlékszik rá. Halála után derült ki ugyanis, hogy a tulajdonában lévő Mirror Group nyugdíjalapjából több százmillió fontot elemelt, így próbálva betömködni a cégbirodalmán tátongó egyre nagyobb gazdálkodási lyukakat. A csoport ezzel együtt is összeomlott, és a csődgondnokok külön-külön értékesítették darabjait.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Kertész Róbert, London)
2020. tavasz: Halálos tudomány
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!