A budapesti megállóhelyi táblák története
2006. február 1. 14:00
A Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület oldalán látható táblák bemutatják, hogy a tömegközlekedésnek szerves része az utastájékoztatás, illetve az utastájékoztatás célját szolgáló eszközök.
Korábban
Még a harmincas évek közepén volt egy gyenge próbálkozás egy leegyszerűsített megállóhely-jelző tábla alkalmazására, de az igénytelenség miatt - legalábbis erre lehet következtetni - további alkalmazásuktól eltekintettek. A szemafor alakú autóbuszmegálló-táblákat 1929-től fokozatosan vezették be. Ekkor a táblákat a Cordiatic vállalat készítette el a BSZKRT részére ingyen, cserébe pedig a táblák tárcsarészén a Cordiatic hirdetése volt látható öt éven át. Ez nem akármilyen reklámértékű volt a cég számára, gyakorlatilag egész Budapesten ismert lett.
Az öt év letelte után, 1934-35-ben vezették be a sokáig - még 47 éven át - látható, kék körrel festett táblákat. Több táblatípust különböztettek meg, a hagyományos kék koronggal ellátott táblák a normál, a kék helyén piros koronggal festett táblák a biztonsági (tehát ahol minden körülmények között meg kellett állni az autóbusznak), a kék korong felett "kettős megállóhely" feliratú táblák pedig - értelemszerüen - a kettős megállóhelyeket jelölték (ahol két, egymást utólérő autóbusz is végezhetett utascserét).
A hatvanas évek derekán jelentek meg e táblák kivilágítható verziói, melyek vékony préselt műanyagból készültek. Ezek a jelzések a nyolcvanas években adták át helyüket a jelenlegieknek: 1976-ban egy egységes KRESZ táblákra vonatkozó rendeletet hoztak, melynek végrehajtását 1980-ra jelölték ki. A BKV az új típusú, tulajdonképpen máig használatos egységes megállótábláit ekkor kezdte bevezetni, először csak a nagy forgalmú viszonylatoknál. 1981-82-ben végül kicserélték a még meglévő összes szemafor alakú busz-, valamint M betűs villamos- és trolibusztáblát. A HÉV vonalakon a csere érdekes módon csak a kilencvenes években történt meg.
A ma is használatos utastájékoztató táblák első generációja a 103-as autóbuszvonalon került kihelyezésre 1997-ben, egy év múlva pedig már csak ilyenek maradtak az utcán. E típusnak különféle változatai készültek, a nagyforgalmú járatoknál a jelzőtábla "dizájnja" is új formát nyert.
Ha szeretné megismerni a teljes történetet, és szívesen látna táblákat is, akkor kattintson ide!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága 09:55
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége 09:05
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása tegnap
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen tegnap
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái tegnap
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum tegnap
- Sárkányokkal és egy kegyetlen grófnővel is találkozhatnak a Báthori István Múzeum látogatói tegnap
- Több tízezer haiti esett áldozatul a petrezselyem-mészárlásnak tegnap