60 éve fejeződött be Budapest ostroma
2005. február 11. 10:10
1945. február 13-án befejeződött Budapest felszabadítása a fasiszta és nyilas uralom alól. A szovjet erők (hivatalosan) Budapestet nem `felszabadították`, hanem ellenséges városként `bevették`.
Korábban
A főváros ostroma 1944. december 30-án kezdődött és 1945. február 13-án Buda szovjet elfoglalásával ért véget.
A történelem visszavág - Ungváry Krisztián a háborús valóságshowról
A háború lezárásának nyilas verzióját, Budapest pusztulásba taszítását eddig kevesen vállalták mértékadó magyar tradícióként. Magát a Waffen SS-t vagy a Hungarista Harccsoportokat Zrínyihez, Szondihoz hasonlítani pedig több mint merész történelmi újítás. De csupán erről van-e szó?
A Lánchíd története
A hidat 155 éve adták át először, majd 1949-ben, 55 éve másodszor.
60 éve hozták létre az első gettót Budapesten
1944. november 15-én először az ún. a XIII. kerületi, újlipótvárosi gettó jött létre, a pápai, svájci, svéd, spanyol és portugál védelem alatt álló házakból, ezek együttesét nevezték `nemzetközileg védett gettónak`.
60 éve robbantották fel a Margit-hidat
Budapest második Duna-hídja máig tisztázatlan körülmények között robbant fel.
A II. világháborúban a szovjet 2. Ukrán Front csapatai több mint 50 napos, utcáról utcára folyó harc után 1945. február 13-án elfoglalták Budát. Ezzel - miután Pesten már január 18-án véget értek a harcok - befejeződött Budapest felszabadítása a fasiszta és nyilas uralom alól. A szovjet erők (hivatalosan) Budapestet nem `felszabadították`, hanem ellenséges városként `bevették`. A harcokban meghalt mintegy 25 ezer polgári személy, több, mint 52 ezer lakos megsebesült. Az ostrom következtében a főváros közel 40 ezer épületének 27 százaléka elpusztult vagy súlyosan megrongálódott; több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált. Kiégett a pesti Vigadó, a királyi vár, súlyosan megsérült az Operaház, a Zeneakadémia és a Nemzeti Színház. A németek felrobbantották az összes Duna-hidat. A szovjetek a harcokban és a Konrad-hadműveletekben csaknem 80 ezer katonát veszítettek, a sebesültek száma meghaladta a 240 ezret. A német-magyar katonai veszteség - halottak és sebesültek - is elérte a százezret.
A II. világháborúban a Magyarország német megszállás alóli felszabadításában résztvevő 2. és 3. szovjet Ukrán Front csapatai Esztergomnál egyesültek. Ezzel 1944. december 26-án bezárult a gyűrű a Budapesten és környékén védekező német és magyar haderő körül. A főváros ostroma 1944. december 30-án kezdődött és 1945. február 13-án Buda szovjet elfoglalásával ért véget. A nagyvárosok között Sztálingrád és Leningrád után Budapest ostroma tartott a legtovább a második világháborúban, több, mint száz napig. A városban négy német és három magyar hadosztály, valamint jó néhány kisebb-nagyobb csapattöredék rekedt. Létszámuk nem haladta meg a 90 ezer főt, a ténylegesen harcoló alakulatoké viszont a 60 ezret sem érte el. Ezzel szemben hat szovjet és egy román hadtest összesen több mint 160 ezer fővel támadott. A magyar vezetés eleinte Budapestet "nyílt várossá" akarta nyilvánítani, hogy megkímélje az ostromtól. December elején Hitler azonban másképp döntött. Közölte Szálasival, hogy Budapest erőd, melyet háztól házig kell védeni, parancsnokául pedig Pfeffer Wildenbruch SS csendőrtábornokot nevezte ki.
A főváros sorsa ezzel megpecsételődött. Januárban elszabadult a pokol: az utcákon mindenütt lótetemek hevertek, a közterek és a parkok ideiglenes temetőkké alakultak át. Ezekben a napokban pusztult el az Állatkert is, az ostrom után 2500 lakójából már csak 14 maradt. Január 18-án reggel 7 órakor utolsóként az Erzsébet és a Lánchíd is a levegőbe repült. Pest eleste után nem sokkal Buda is romhalmazzá vált. Wildenbruch február 11-ei kitörési kísérlete már eleve kudarcra volt ítélve. A szovjet csapatok oldalán ekkor már magyar katonák is harcoltak, s mindenkinek, aki vállalta a németek elleni harcot, szabadságot ígértek. 1945. február 13-án délben a szovjetek díszsortűzzel adták a moszkvaiak tudtára Budapest elfoglalását.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.