Kínai örökség
2002. augusztus 16. 15:15
Az Unesco farkasszemet néz Kínával Lhasa történelmi városában, mely egykor a Dalai Láma lakhelye is volt és ma a világörökség részét képezi. Az Unesco azzal vádolja Pekinget, hogy a Lhasa város nagy részének lerombolásával a kínai befolyást akarja növelni.
*
2000 éves sírt találtak Kína Shaanxi tartományában. A feudális hercegi temetkezőhelyen feltárták a sírban talált Shangluo márki tárgyait, aki Kr.e 24 – Kr.u 220–ig uralkodó Keleti Han Dinasztia tagja volt.
*
Régészeti feltárás kezdődött Henanban, Kína középső tartományában is: itt 300 sírt és szent helyet találtak, melyek közül a legkorábbiak a Kr.e 770 körüli időkből maradtak fenn.
*
A kínai nagy fal eddig ismeretlen szakaszát tárták fel kínai régészek az ország északi részén elterülő Kanszu tartomány sivatagos vidékén. A kínai nagy fal 2700 kilométer hosszúságú, az elágazásokkal együtt pedig 5000 kilométer, általában 8 méter magas és 6-7 méter széles. Több alkalommal is megerősítették, és a Ming-dinasztia idején, amely a XIV-XVII. század között uralkodott, újjáépítették. Az volt a feladata, hogy védje Kína északi határát a közép-ázsiai sztyeppékrõl érkező nomád népekkel szemben.
"Harminc jelzőtorony, két erődített vár és két egyéb épület kétezer éves romjai kerültek elő" - idézte kedden az AP hírügynökség Jüe Pang-hut, a Kanszu Tartományi Régészeti Kutatóintézet archeológusát.
Az építmények az i. e. 206-tól az i. sz. 220-ig uralkodó Han-dinasztia alatt keletkeztek. Keleti vége a Sárga-tenger Pohaj-öblének vizéből áll ki, nyugati vége pedig Kanszu tartományban van. Viszonylag új keletkezésű a Peking környéki szakasz, ez a Ming-dinasztia (1368-1644) uralma alatt épült. A fal egyes szakaszai viszonylag jó állapotban vannak, és különösebb veszély nélkül bejárhatók. Más szakaszok omladoznak, megint mások alig látszanak ki a földből. Időről időre előkerülnek olyan szakaszok is, amelyeket már betemetett az idő, illetve a félsivatagos, sivatagos területek pora.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.