Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút

Mi sem maradtunk ki

Az Osztrák‒Magyar Monarchia elsődlegesen a délnyugati (olasz) hadszíntéren alkalmazott harci gázt. A cél az volt, hogy az Isonzó menti állóháborúban a dualista állam csapataira helyezett ellenséges nyomást enyhítsék. 1916. június 29-én hajnalban a Doberdó-fennsíkon hetekig tartó előkészületek után gáztámadást indított a VII. hadtest az olaszok ellen.

A megfelelő vegyvédelemmel nem rendelkező, meglepett ellenség súlyos, mintegy hatezer fős veszteséget szenvedett. Bár az arcvonalon ez nem idézett elő lényeges változást, a vegyi anyag bevetése lassította az olaszok újabb, szám szerint már a hatodik isonzói csatára való felkészülését.

Végeredményben azonban a gáz harci alkalmazása csak hasonló utat járt be, mint a nyugati fronton: mindkét fél használta, de döntő hatás nélkül.

Mindazonáltal a Monarchia jelentős gáztámadásokat hajtott végre 1917 őszén a caporettói áttörés, majd pedig az 1918. júniusi offenzíva során. Mindkét alkalommal a német mellett hazai gyártású gázgránátok, gázlövedékek bevetésére is sor került ‒ a kortárs beszámolók alapján azonban a német licenc alapján gyártott, a Monarchiában előállított vegyi fegyverek rosszabb minőségűek voltak, mint az importból származók.

Használatuk ugyanakkor negatívan befolyásolta az osztrák‒magyar haderő reputációját: a főparancsnok, IV. Károly király boldoggá avatása elleni egyik legfontosabb ellenérv pont ez a fajta hadviselés volt.

Egyszeri és megismételhetetlen?

Az első világháború a vegyi fegyverek alkalmazása terén a legtotálisabb fegyveres konfliktusnak bizonyult: a hadviselő felek lényegében korlátozás nélkül többfajtájú, nagy mennyiségű harci gázt vetettek be.

Ezek az összes harctéri veszteség (tehát a halálos áldozatok, valamint a sebesülések) mintegy 8 százalékát okozták. Bebizonyosodott azonban, hogy használatuk igen körülményes, és megfelelő gázvédelem esetén nem pusztán az emberiességi, hanem racionális megfontolások is ellenük szóltak.

Végeredményben ezek a felismerések határozták meg a következő évszázad harci alkalmazásait, amelyeknek volumene azonban ‒ mindannyiunk szerencséjére ‒ nem közelítette meg a nagy háborúét.

1. Úton a háborúba
2. A vegyi harcászat atyja
3. Elfújta a szél
4. Mustárgáz és társai
5. Mi sem maradtunk ki

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
• Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
• Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
• 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
• Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
• Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
• Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
• Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
• A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína