Az Endurance megtalálásával az egyik legnagyobb tengeri rejtély oldódott meg
2022. március 10. 12:05 MTI
Megtalálta Ernest Shackleton több mint száz éve az Antarktisznál elsüllyedt Endurance nevű hajóját a felkutatására indult tudományos expedíció. Az elveszett hajó felkutatására a Falkland-szigeteki Tengeri Örökség Alapítvány (FMHT) indította el az Agulhas II dél-afrikai jégtörőhajót, távirányítású tengeralattjárókkal felszerelve.
![Endurance](/ih0Ax/article/main/.630x1260/60088.jpg?lavid=400796)
Korábban
Az 1915-ben elsüllyedt hajót a hétvégén találták meg a kutatók a Weddell-tenger fenekén. A vízalatti felvételek tanúsága szerint az Endurance jó állapotban maradt meg. Bár háromezer méter mélyen fekszik a tengerágyban, szinte úgy néz ki, mint azon a novemberi napon, amikor több mint egy évszázada alámerült – számolt be róla szerdán a BBC News.
A hajó faanyaga ugyan sérült, de nagyjából egyben van a törzse, és az Endurance felirat világosan olvasható a hátsó részén.
„Minden túlzás nélkül ez a legszebb fából készült hajóroncs, amelyet valaha láttam – messze a legszebb” – hangsúlyozta Mensun Bound tengeri régész, az expedíció tagja.
„Függőlegesen áll, jól kiemelkedik a tengerfenékből, ép, és ragyogó állapotban van” – mondta a BBC Newsnak.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
A küldetés vezetője, a veterán sarkvidéki geográfus, John Shears elmesélte, hogy „leesett az álla”, amikor a kamerák képe a hajó nevére siklott.
A Birodalmi Transzatlanti Expedíció már az I. világháború kitörése után, 1914. augusztus 1-jén indult útnak, hogy átszeljék a Déli-sarkvidéket. A terv szerint az Endurance fedélzetén utazó nagyobb csapat a Weddell-tenger felől indult volna kutyaszánokon és motoros szánkón, egy másik hajó, az Aurora legénysége pedig a másik oldalról indulva depókat létesítve haladt volna a sarkvidék belseje felé, hogy segítsék a többieket az út második felén.
Az Endurance utasai azonban partra sem tudtak szállni, a hajó 1915. január 19-én a jég fogságába esett, majd tízhavi sodródás után elsüllyedt. Utasai úszó jégtáblákon vertek tábort, s csak 1916 áprilisára sikerült mentőcsónakokkal elvergődniük a hajózási útvonalaktól távoli Elefánt-szigetre. Shackleton öt emberrel és egy alig hatméteres mentőcsónakban indult segítségért, a mentőcsapat augusztus 30-án ért vissza az Elefánt-szigetre, és mind a 22 ottrekedt emberre épségben találtak rá.
A nemzetközi expedíció tengeralattjárói több mint két héten át fésülték át az előre meghatározott kutatási területet, mielőtt végül szombaton – Shackleton temetésének 100. évfordulóján – felfedezték a roncs helyét. A következő napokban részletes felvételeket készítettek a hajó testéről és a roncs környékéről.
Maga a roncs a nemzetközi antarktiszi szerződés értelmében műemléknek minősül, és semmilyen módon nem szabad megbolygatni. Ezért nem hoztak a felszínre tárgyi emlékeket.
A hajó nagyjából ugyanúgy néz ki, mint amikor Shackleton expedíciójának fotósa, Frank Hurley 1915-ben utoljára lefényképezte. Az árbocok ledőltek, a kötélzet kusza, de a hajótest nagyjából egyben van. Az orrnál némi sérülés látható, feltehetően ott, ahol a süllyedő hajó a tengerfenéknek ütközött. A horgonyok megmaradtak. A tengeralattjárók által készített felvételeken még néhány csizma és edény is észrevehető.
A hajó faanyagán sokféle élőlény felfedezhető, de olyanok, amelyek felemésztették volna, nem. Michelle Taylor, az Essexi Egyetem mélytengeri sarkvidéki biológusa szerint ez nem is meglepő, mivel az erdőmentes antarktiszi térségben ezek a „fafaló állatok” nem telepedtek meg.
Az Agulhas befejezte a roncs felmérését, és kedden elhagyta a keresés helyszínét. A jégtörő hazai kikötője, Fokváros felé tart, de megállnak még a brit tengerentúli területen, Dél-Georgia szigeténél, ahol Shackletont eltemették.
„Lerójuk tiszteletünket a Főnök előtt” – mondta Shears, Shackleton becenevére utalva, amelyen egykor az Endurance legénysége szólította.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Biblia](/ih0Ax/label/.cut-640x400/128.jpg)
Biblia
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap