2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az ókorba nyúlnak vissza újévi fogadalmaink gyökerei

2023. január 1. 12:20

Egyesek szerint azért, hogy megszegjük őket, vagy hogy éppen jobb emberként, kihívásokkal indítsuk az új évet. A fogadalomtevésnek több ezer éves hagyományai vannak, s gyökerét a Római Birodalomban kell keresnünk, habár már a babilóniaiaknál is megjelent. A mezopotámiai birodalom lakói ugyanis minden év elején isteneik színe elé járultak, ahol ígéretet tettek, hogy kölcsönzött tárgyaikat visszaadják, adósságaikat pedig kifizetik.

Újév
Újévi köszöntő a háztetőn (Fortepan / Urbán Tamás)

Róma legmagasabb tisztviselői a hagyománynak megfelelően január elsején esküt tettek, hogy az új esztendőben is hűek lesznek a köztársasághoz, később pedig a császárhoz.

Eme alkalomra nagyszabású rendezvényeket szerveztek, ahol a római légiók is felvonultak, majd áldozatot mutattak be a Capitolium dombján.

Az évente megrendezésre kerülő esemény megújította a köteléket a polgárok, az állam és az istenek között.

Az újévre már a rómaiak is úgy tekintettek, mint egyfajta lehetőség, hogy maguk mögött hagyják a múltat, s tiszta lappal nézzenek az előttük álló évre.

Az emberek édes gyümölcsöket és mézet adtak társaiknak, s áldásokkal köszöntötték egymást. A bíróságok is csak délelőtt működtek, kvázi fél napos szabadságot adva dolgozóiknak.

Január elsején a rómaiak az új kezdet istenét, a kétarcú Janust ünnepelték, akinek egyik arca az óév, másik az újévbe néz.

Az ajtókkal és küszöbökkel „megtestesített” isten tiszteletére Róma népe a januárt, az év első hónapját róla nevezte el; Janus az otthon, a család és a barátság értékeit szimbolizálta.

Templomának ajtói zárva voltak, amikor Rómában béke honolt, ám háború idején kinyílt, ezzel is jelezve, hogy az istenség nincs jelen.

A középkorban a lovagok a karácsonyi időszak végén ún. pávatollas esküt tettek, amelynek keretében megerősítették a lovagi erények iránti elkötelezettségüket.

Mára széles körben elterjedt az újévi fogadalomtevés szokása (leggyakoribban egyébként a jótékonykodásra, az egészségesebb életmódra, valamint a pozitívabb gondolkodásra ösztönözzük magunkat).

Míg a nagy gazdasági világválság végén az amerikai felnőttek 25 százaléka fogadott meg valamit az új esztendőre vonatkozólag, a 21. századra – egyes becslések szerint – ez az arány 40 fölé kúszott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár