Az iszlám orvoslás aranykora

A görög források arab fordítása, a gundeshapuri iskola öröksége és a kalifák mecénási tevékenysége révén az orvoslás új alapokra került. Az orvos-filozófusok nemcsak a betegségeket vizsgálták, hanem a test és lélek harmóniáját is kutatták, miközben kórházakat, könyvtárakat és tanintézeteket hoztak létre.

A gundeshapuri iskola születése

489-ben az edesszai zsinat után Cyrus püspök elűzte a görög nesztoriánus orvosokat, akik a Perzsa-öböl melletti Gundeshapurban találtak menedéket. Ott orvosi iskolát alapítottak. Amikor 529-ben Jusztiniánusz császár bezáratta az athéni iskolát, több görög orvos szintén ide vándorolt.

Két évszázaddal később az intézmény óriási tekintélyre tett szert, és Hippokratészi Akadémia néven vált ismertté. 765-ben al-Manszúr abbászida kalifa itt kezeltette magát, majd lefordíttatta arabra Hippokratész, Arisztotelész, Dioszkoridész és Galénosz műveit. Ez a fordítási mozgalom évszázadokra meghatározta az arab orvoslást.

Az orvos-filozófusok

Az iszlám orvoslásban megszületett a hakim, az orvos-filozófus alakja. Úgy tartották, hogy a gyógyítás útja az etikai normák által vezérelt bölcsesség. A tanoncok nemcsak orvosi, hanem filozófiai, matematikai, zenei és vallási ismereteket is szereztek. Bagdadban a 9. században al-Ma’mún alapította a híres Bayt al-Hikma, a „Bölcsesség Háza” nevű intézetet, amely a görög és arab tudás szintézisét adta tovább.

Az iszlám orvoslás és higiénia

A Korán nagy hangsúlyt fektetett a tisztaságra. A 10. században Bagdadban mintegy 3000, Córdobában több mint 300 fürdő működött. A hammamok nemcsak kulturális, hanem egészségügyi központok is voltak. Az orvosok a fürdőzést a fáradtság csökkentésére és a testnedvek kiegyensúlyozására ajánlották.

Az első pszichiátriai kórházak

A betegséget átmeneti állapotnak tekintették: „az orvos kezel, Isten gyógyít”. Az elmebetegséget a dzsinnek megszállásával hozták összefüggésbe, de a betegeket tiszteletben tartották. Az első iszlám kórházakat bimarisztánoknak nevezték. 707-ben Damaszkuszban, majd Bagdadban épültek meg. Ezek nemcsak testi, hanem lelki betegek ellátását is biztosították, sőt, orvosképzés is folyt bennük.
A granadai Albayzínban máig láthatók egy 14. századi bimarisztán romjai. Ez mintegy 200 beteg befogadására volt alkalmas.

Nagy orvosok és felfedezéseik

• Rhazes (854–925): az arab orvoslás nagy klinikusa, aki a Liber continens című enciklopédiát írta. Az állati belekből készült varrószál (catgut) és a himlőről szóló első monográfia fűződik nevéhez.
• Ibn al-Nafis (1210–1288): a damaszkuszi tudós elsőként írta le a tüdőkeringést, megcáfolva Galénosz téves elméletét.
• Albucasis (Abu al-Kászim, 936–1013): a legjelentősebb arab sebész, a Tesrif szerzője. Kötszereket, sebészeti eszközöket és új eljárásokat vezetett be.
• Avicenna (Ibn Szína, 980–1037): „az orvosok fejedelme”, a Kánon szerzője. Műveit évszázadokig használták Európa orvosi fakultásain. Egyik híres mondása: „A tudatlan orvos a halál csatlósa.”

A karantén gondolata

A negyvennapos elszigetelés, az arbainiya, Avicennától származik. A velencei kereskedők közvetítésével került Európába, és innen ered a karantén fogalma. Ez volt az egyik legkorábbi járványügyi intézkedés.

Az iszlám orvoslás a diétát, a gyógyszereket és a sebészetet tekintette a gyógyítás alapjának. Averroes szerint „Az egészség megelőzése két dologtól függ: a jó emésztéstől és a felesleg kiürítésétől.”

A muszlim orvosok nem csupán a görög tudás közvetítői voltak: rendszerezték, kiegészítették, és új utakat nyitottak a gyógyításban. Az általuk épített intézmények, módszerek és gondolatok évszázadokig meghatározták az orvostudomány történetét.