Az igazi Robinson Crusoe nyomában
2022. december 18. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Az orvos és a bennszülött
A Robinson hátterét kutatók szerint az egyik legvalószínűbb ihlető jelölt Henry Pitman volt. Az angol orvos itáliai útjáról hazatérve hallott az 1685-ben kirobbant felkelésről, amely során Monmouth hercege és követői fellázadtak a katolikus II. Jakab ellen. A kvéker Pitman kíváncsiságból csatlakozott a felkelőkhöz, és orvosként dolgozott a sereg mellett.
A felkelést azonban a király leverte, Pitmant pedig 800 társával együtt a barbadosi büntetőtelepre száműzte. Ott ültetvényeken kellett emberpróbálóan kemény munkát végezniük.
Pitman azonban a nehéz körülmények ellenére sem adta fel, és elkezdte tervezni a menekülést.
Először olyan embereket vont be, akik hasznára lehettek, így favágót, asztalost, farmereket és egy posztókereskedőt is. Sikerült ellopniuk egy csónakot, amelyet a sekély tengeröbölben süllyesztettek el, hogy később hasznukra legyen.
Miután elegendő felszerelést és élelmiszert gyűjtöttek össze, elérkezett a kedvező alkalom is a szökésre. Mikor a kormányzó látogatást tett a helyszínen, Pitman és társai kihasználták az őrök lankadó figyelmét, kicsempészték a felhalmozott készleteiket, s tengerre szállva megszöktek.
Hibás iránytűjük azonban megnehezítette a navigálást. Végül Margarita szigetéig jutottak, ahol azonban 26 felfegyverzett férfival futottak össze, akik kenun szálltak tengerre. Kiderült róluk, hogy kalózok, és a szigeten táboroznak. Miután meghívták Pitmanékat magukhoz, ettek-ittak, majd ajánlatot tettek nekik, hogy csatlakozzanak a csapathoz, mert fosztogatni indulnak.
Az orvos azonban megtagadta ezt. A kalózok nem vették jó néven a visszautasítást, előbb Pitman csónakját égették el, hogy csatlakozásra bírják, majd magára hagyták a szigeten. A nála lévő pénzért cserébe egyedül egy helyi bennszülött maradhatott vele.
A következő négy hónapban Pitman és társa menedéket épített, élelmet gyűjtött, vadászott, sőt kiderült a bennszülöttről, hogy ért a halászathoz, így az orvos jó üzletet kötött. Tanulmányainak köszönhetően felismerte a gyógyításhoz használható növényeket, és még azt is a fejébe vette, hogy alkoholt fermentáljon néhány fajtából. Nemsokára a szigeten két kalózhajó horgonyzott le, amelynek utasai rábukkantak Pitmanre.
A kapitány szívesen felfogadta volna őt, hiszen egy orvos tudása nélkülözhetetlen egy hajón, ám Pitman csakis fuvart akart, a kalózkodásban nem szeretett volna részt venni. A kapitány megszavaztatta a legénységet, akik végül befogadták Pitmant ezekkel a feltételekkel, ám a bennszülöttnek maradnia kellett Margaritán.
Pitman végül a kalózok segítségével hazajutott Angliába, a történetét John Taylor adta ki, annak a William Taylornak az apja, aki megjelentette Defoe művét. Itt sem kizárt tehát, hogy az író személyesen is találkozott Pitmannel, ugyanis az orvos Taylorék házában lakhatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.