Az igazi Robinson Crusoe nyomában
2022. december 18. 09:50 Múlt-kor
Korábban
A skót kalóz
A legnépszerűbb teória szerint Defoe hősének „eredeti” Robinsonja Alexander Selkirk volt. Ő 1676-ban született egy skót cipész fiaként. Fiatal korában is nagy bajkeverő és feleselő hírében állt, és amikor illetlen templomi viselkedésért megidézték 17 évesen, inkább beállt tengerésznek. Később visszatért a családjához, ám hamar összetűzésbe került velük, bottalfegyelmezte az öccsét, az apjával, a bátyjával és annak feleségével is összeverekedett.
Selkirk később beállt az uralkodói jóváhagyással spanyol hajókat fosztogató William Dampier szolgálatába, s a kalózflottához tartozó Cinque Ports nevű hajó navigátora lett. A kalózhajó kapitánya, Thomas Stradling idővel otthagyta Dampiert, és a saját szakállára kezdett el dolgozni. Mivel a vitorlás állapota egyre rosszabb lett, kikötöttek a Juán Fernández szigetekhez tartozó Más a Tierrán, amely nagyjából 650 kilométerre fekszik Chilétől.
Stradling a készletek feltöltése után sietve tengerre kívánt szállni, Selkirk azonban azt szorgalmazta, hogy előbb javítsák ki a hajót. A vita hevében csúszott ki száján az a kijelentés, hogy ő inkább maradna, minthogy egy lyukas hajón folytassa az útját. Stradling kapitánynak több sem kellett, s a szigeten sorsára hagyta matrózát.
Selkirk egy muskétát, egy kést, némi élelmiszert és egy Bibliát kapott. A puska természetesen hamar használhatatlanná vált. Ettől eltekintve azonban Selkirk jól boldogult: kunyhót épített magának, majd teknősökre kezdett vadászni.
A húsuktól azonban hasmenése lett, ezért ezt követően a szigeten elszaporodott kecskékre vadászott. Később befogta az állatokat, és a tejükért meg a húsukért tartotta őket.
Hogy ne felejtsen el beszélni, esténként hangosan olvasott fel a Bibliából, és zsoltárokat énekelt.
Az életkörülményei a többi magára hagyottéhoz képest kényelmesnek bizonyultak, külön kunyhót épített az alváshoz, és egy másikat a főzéshez. A patkányokkal eleinte meggyűlt a baja, ám miután befogott néhány vadon élő macskát, a probléma megoldódott. Elnyűtt ruháit hamarosan kecskebőrből készített öltözékre cserélte.
Két alkalommal is hajók kötöttek ki a szigeten, mindkétszer spanyolok. Mivel a britek ekkoriban háborúban álltak a velük, Selkirk úgy döntött, elkerüli őket, a hadifogság ugyanis kellemetlenebbnek ígérkezett még a magánynál is. Miután lerombolták a kunyhóját, menekülnie kellett előlük, a sors iróniája, hogy pont arra a fára mászott fel, amely alatt a spanyol tengerészek később könnyítettek magukon.
Végül 1709. február 2-án a Duke nevű hajó kötött ki a szigeten, amelyet a sors furcsa kegye folytán William Dampier vezetett. A kapitány meglepődött Selkirk jó állapotán. Miután a skorbuttól szenvedő matrózainak helyreállították az egészségét a szigetlakó segítségével, Dampier magával vitte Selkirköt, és megtette a másodtisztjének. További kalózkodást és zsákmányszerzést követően 1711. október 14-én hajóztak be Londonba.
Sokan vitatják, hogy róla mintázta Defoe Robinson Crusoe-t. Selkirk ugyanis például önként akart maradni, és meglehetősen különbözött a természete a Robinsonétól, hiszen utóbbi sohasem kalózkodott. Ráadásul Selkirk nem találkozott bennszülöttekkel, maga Defoe pedig soha nem erősítette meg – igaz, nem is cáfolta –, hogy a skót számkivetett története képezte volna a műve alapját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap