Az első holdraszállás egyetlen megmaradt eredeti felvételét árverezhetik el
2019. július 1. 14:45 MTI
Milliomos is lehet az a hajdani gyakornok, aki az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) dolgozott és rengeteg videoszalagot vásárolt meg, hogy később eladja őket. A Sotheby’s júliusi árverésén licitálni lehet arra a szalagra is, amely az aukciósház szerint a Holdon tett első emberi lépés egyetlen fennmaradt eredeti felvétele.
Korábban
Milliomos is lehet az a hajdani gyakornok, aki az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) dolgozott és rengeteg videoszalagot vásárolt meg, hogy később eladja őket. A Sotheby’s júliusi árverésén licitálni lehet arra a szalagra is, amely az aukciósház szerint a Holdon tett első emberi lépés egyetlen fennmaradt eredeti felvétele.
A NASA Apollo 11 missziójának 1969. július 20-i Holdra szállását követő években a hivatal sok tekercsre készített más felvételt vagy eladta őket, hogy csökkentse a költségeit – mesélte Gary George, aki 1976-ban, egyetemista korában egy kormányzati árverésen több mint 1100 tekercset vásárolt meg összesen 218 dollárért – 62 ezer forint.
„Fogalmam sem volt, hogy van-e rajtuk bármi értékes dolog, tévécsatornáknak adtam el őket, hogy vegyenek fel rájuk mást” – mondta el a Reutersnek 65 éves nyugalmazott Las Vegas-i gépészmérnök. Kiderült azonban, hogy a rengeteg szalag közül három felbecsülhetetlen értékű felvételt rejt.
George nyolc tekercset adott el tévéknek ötven dolláros darabáron. A többit egy templomnak akarta adományozni, éppen pakolta be őket a kocsijába, amikor az apja észrevett köztük egy Apollo 11 EVA feliratot. Az EVA az űrjárművön kívüli tevékenységet – extra vehicular activity – jelenti a NASA-zsargonban.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
„Mivel apámat nagyon érdekli az űrhajózás, azt mondta, ezt a hármat meg kellene tartani, egyszer még értékesek lehetnek. Ezért a következő 43 évben magamnál tartottam őket, és történt, hogy megmaradtak” – magyarázta George. A NASA 2006-ban elismerte, sehol sem találják a Holdra szállás eredeti videóit.
2008-ban George egy NASA-nál dolgozó barátjával nyaralt, akinek az volt a feladata, hogy kutassa fel az elveszett tekercseket. „Úgy tűnik, elvesztek az Apollo 11 EVA eredeti tekercsei” – idézte George a barátját. Akkoriban George nem is tudta megnézi a felvételeket, mert nem volt berendezése, amin le tudta volna játszani. Akkor látta azokat először, amikor a beszélgetés után elment egy kaliforniai videostúdióba.
Az egyik tekercsen Neil Armstrong űrhajós első léptei láthatók a Holdon, miközben világhírűvé vált mondata is elhangzik: Kis lépés ez az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.
A felvételeken látható, amint Buzz Aldrin űrhajós a Hold minimális gravitációja miatt lebegve ugrándozik a felszínen, hallható telefonbeszélgetésük Nixon elnökkel, megnézhetjük az amerikai zászló kitűzését, kőzetminták gyűjtését és még sok mást – közölte Hallie Freer, a Sotheby’s szóvivője.
A hangot és a képeket Armstrong kamerája közvetítette, mely a mai napig a Holdon hever. A szalagokért akár kétmillió dollárt is adhatnak a július 20-i árverésen. A gyűjtők csillagászati összegeket fizetnek az űrkutatás emléktárgyaiért. 2017-ben a Sotheby’s 1,8 millió dollárért árverezte el Armstrong holdporos táskáját, amelybe a holdkőzetet gyűjtötte.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 21. A világvallások és összehasonlításuk (brahmanizmus, buddhizmus, zsidó vallás, kereszténység, iszlám)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/782.jpg)
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)