A vörösterror 133 napja

Jólfésültsége miatt sétálhatott az űrben Alekszej Leonov

2019. március 18. 15:52 MTI

Alekszej Leonov szovjet űrhajós volt az első ember a történelemben, aki 54 évvel ezelőtt, 1965. március 18-án a Voszhod–2 űrhajóból az űrbe kilépve űrsétát hajtott végre.

Leonov
Színes felvétel Leonov első űrsétájáról (kép forrása: collectspace.com)

"Azért esett rám a választás, mert többféle gépet is vezettem, jók voltak az osztályzataim és fésülködtem, ami ritkaságnak számított a kozmonauták között" - mesélte még 2015-ben a most 84 éves űrhajós.

1962-ben, egy évvel Jurij Gagarin repülése után kezdte a felkészülést. Másfél év intenzív felkészítés után már készen volt az útra, a Voszhod-2 űrhajónak viszont nem készült el a katapultáló rendszere. "További kilenc hónapot kellett volna várni, vagy elindulni anélkül. A második megoldást választottuk" - mesélte az űrhajós.

Megvolt a kockázata, hogy a NASA megelőzi a szovjet űrprogramot. "Nem bátorságról volt szó, egyszerűen tudtuk, hogy ezt kell tenni" - magyarázta Leonov. Végül 1965. március 18-án, tíz héttel amerikai kollégáik előtt a Voszhod-2 űrhajó Pavel Beljajevvel és Alekszej Leonovval - kódnevükön Almaz-1 és Almaz-2 - a fedélzetén a tervezettnél 180 kilométerrel magasabban, 498 kilométeren földkörüli pályára állt.

Másfél órával ez után Leonov belépett a Voszhod zsilipjébe, és Beljajev bezárta mögötte a belső fedélzeti nyílást. A nyomáscsökkentés után Leonov kinyitotta a külső nyílást, és kilépett a világűrbe. "Mély sötétség, mindenütt csillagok és elviselhetetlen fényességű Nap. Lefilmeztem a teljesen gömbölyű Földet, a Kaukázust, a Krímet, a Volgát" - mesélte. "Egész idő alatt Lenin mondata járt a fejemben: az univerzumnak nincs határa sem időben, sem térben" - ismerte be. Sisakjában halotta, amint a parancsnok jelentette a Földnek: "Itt Almaz-1. Az ember kilépett a világűrbe".

A visszatérés nehézre sikeredett. Űrruháját a belső nyomás annyira felfújta, hogy nem tudott visszatérni a nyíláson, és nem tudta kezelni a kameráját. Az irányítótorony engedélye nélkül csökkentette a levegő mennyiségét a szkafanderében. Végül sikerült - a tervezettől eltérően - fejjel előre behatolnia a zsilipbe. Nem működött az automata leszálló rendszer sem, a legénység kézi vezérléssel tért vissza a Földre, 2000 kilométerre a tervezett helytől, az Urálban landoltak. "Három napot vártunk az erdőben, mielőtt megtaláltak bennünk, a szovjet rádió bemondta, hogy a repülés után szabadságon vagyunk" - emlékezett vissza.

1975-ben, még a hidegháború vége előtt Leonov a Szojuz-19 parancsnokaként vett részt a Szojuz-Apolló program keretében az első nemzetközi űrrepülésben.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Alekszej Leonov (kép forrása: sciencephoto.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!