Amikor egy asszony a brit király orvosaival is elhitette, hogy csecsemő helyett nyulakat szült

2018. augusztus 31. 12:57 Múlt-kor

A 18. század elején az orvostudomány messze nem tartott még ott, ahol ma. Habár az orvosok igyekeztek empirikus módszerekkel feltérképezni az emberi testet, sokan – ahogy ma is előfordul – a szenzáció ígéretét hordozó esetekben hagyták magukat átverni. Nem volt ez másként 1726-ban sem, amikor az a hír járta Angliában, hogy egy parasztasszony nyulakat szül.

Korábban

A 18. század eleji Nyugaton még meglehetősen más volt a gyermekszüléshez való hozzáállás, mint napjainkban. Mind a terhesség, mind maga a szülés csaknem teljesen a nőkre volt hagyva, akik tapasztalataikkal egymást segítették, illetve a helyi bábaasszony útmutatására számíthattak. Férfi, például orvosként akkor került a képbe, ha egy előkelő hölgynek akadt gondja, többnyire ilyenkor is csak a szülésnél. A kórházakban való szülésre való átállást követően is csupán a 20. század második felében vált megszokottá, hogy a szülőszobában jelen legyen az apa.

A kisgyermekek, mint a terhesség és szülés eredményei, korántsem voltak ismeretlenek. A titokzatosság azonban rendre hazugságokat szül, amire kiválóbb példát nem is lehetne találni Mary Toft eseténél. Az angol asszony 1726-ban keltette fel nem csak környezete, de még a királyi család érdeklődését is történetével, amelyet a kor vezető orvosai teljességgel elhittek. Ez a történet pedig úgy szólt, hogy terhessége végén nem emberi csecsemőt, hanem nyulat hozott világra – ráadásul nem is egyet, hanem tucatnyit.

Toftnak már volt három gyermeke, amikor észrevette, hogy ismét terhes. Mivel földművesként anyagi helyzete nem engedte, hogy ne dolgozzon, súlyosbodó fájdalmak közepette folytatta megszokott napirendjét egészen addig, amíg már állni sem tudott. Környezete egészen eddig ügyet sem vetett panaszaira.

Toft végül elvetélt, de ezt annyira titokban tartotta, hogy a legtöbben nem is sejtették. Így aztán, amikor ezt követően áthívta szomszédját azzal, hogy megindult a szülés, majd több állati testrészt „hozott világra”, a szomszéd, majd környezete is hittek neki, és egyfajta helyi hírességgé vált. A korabeli sajtó is foglalkozott vele, ami már egy helyi orvos, John Howard figyelmét is felkeltette. Amikor Howard megvizsgálta, valóban különféle állati testrészek kerültek elő a nő hüvelyéből, ő pedig hitt Toftnak, és londoni kollégáival kezdett konzultálni a különös „szülésről”.

A hír, hogy egy nő Surreyben nyulat szült, egyre felkapottabbá vált, és még I. György király is érdeklődést mutatott az ügy iránt. Az uralkodó elküldte egyik orvosát, a svájci Nathaniel St. Andrét, hogy járjon utána a híreknek. Toftot eddigre a közeli Godalming városába vitte Howard, hogy megfigyelés alatt tartsa. St. André Howarddal együtt látta, ahogyan a nő nem csupán nyulak, de macskák és más állatok testrészeit „szüli meg”. St. André elküldte Londonba a testrészeket vizsgálatra.

Az eltelt idő távlatából nehéz megmondani, miért tehette Toft, amit tett. Lehetséges, hogy pihenésre vágyott, de az is, hogy élvezte a hírnevet. Előfordulhat, hogy a ma szülés utáni depressziónak nevezett állapotba került, de az is, hogy csak pénzt akart keresni történetével. Két orvossal, köztük egy királyival is sikerült elhitetnie, ezzel felkerült Londonba további vizsgálatok céljából. Itt azonban egy másik szakértő, Cyriacus Ahlers királyi sebész meglehetősen szkeptikusan állt Tofthoz. Londonban ő tartotta megfigyelés alatt, és a nő nem meglepő módon egyetlen állatot vagy testrészt sem „szült” az ő felügyelete mellett. Ahlers végül maga is mai szemmel mérhetetlenül tudománytalannak ható következtetésre jutott: egy vizsgálat után kijelentette, az állatok Toft petevezetékéből jönnek.

A különféle „szakértők” tovább tanácskoztak azon, hogy mi állhat a jelenség hátterében, azonban Ahlers vizsgálata után nem sokkal kiderült, hogy Toft férje az elmúlt időszakban rendszeresen fiatal nyulakat vásárolt, amelyeket aztán Mary Toft testvére, Margaret csempészett be hozzá, amíg Godalmingban vizsgálták – egy portást vesztegettek meg, hogy beengedje Margaretet Mary szobájába.

Ezt követően az orvosok folyamatosan kérdezték és durva sebészi beavatkozással fenyegették Toftot, aki végül bevallott mindent: az első alkalommal, röviddel vetélését követően, amíg méhnyaka még ki volt tágulva, egy másik személy segítségével elhelyezte egy macska karmait és testét, valamint egy nyúl fejét a méhében. Ehhez költötték azt a magyarázatot, hogy a terhesen a földeken dolgozó Toftot megijesztette egy nyúl, amely esetet követően nem tudta elterelni gondolatait a nyulakról. A későbbi „szülésekhez” aztán hüvelyébe helyezte a különféle állati testrészeket. Több vallomása egyikében azt is állította, egy vándor cigány asszony adta neki a szemfényvesztés ötletét azzal, hogy többé nem lesznek anyagi gondjai, ha sikerül.

Az átverés felfedezése után az ügyben megnevezett orvosok közröhej tárgyává váltak. A sajtó, a színházak és még egyes festők is a Toft-ügyet parodizálták, St. André számára pedig különösen kellemetlen volt az ügy, mivel ő még egy 40 oldalas pamfletet is kiadott a különös esetről értekezve. A többi orvos igyekezett minél jobban elhatárolódni Tofttól és a nyulaktól (az igazsághoz hozzátartozik, hogy már ezt megelőzően is azt gondolták St. Andréról Londonban, hogy udvari pozícióját nem szakértelmének köszönheti, hanem annak, hogy beszélte a király anyanyelvét, a németet).

Maga Mary Toft sem úszta meg szárazon az ügyet. Színdarabok tömkelege űzött gúnyt személyéből, és csalóként ismerte meg a nevét az egész ország. Emellett egy időre börtönbe is zárták, azonban 1727-ben visszatérhetett Surreybe. A fellelhető források szerint 62 éves koráig élt, ami meglehetősen szép kornak számít egy 18. századi parasztasszony esetében. Hírnevét azonban élete végéig meghatározták az 1726-ban történtek, és – talán nem meglepő módon – gyermeket sem szült többé.