Aki megtalálta a boldogság forrását: Csíkszentmihályi Mihály
2023. szeptember 29. 18:07 Múlt-kor
Hogyan lehet elérni, hogy az emberek boldogan élhessék a mindennapjaikat? Az emberiség több ezer éve keresi e kérdésre a választ, és bár számtalan megoldási javaslat született, a tudomány segítségével elsőként egy magyar származású amerikai pszichológus professzor, Csíkszentmihályi Mihály igyekezett megválaszolni a kérdést. A tudós 89 éve, 1934. szeptember 29-én született.
Fiuméből Amerikába
A tudós édesapja, az 1931 és 1944 között a fiumei konzuli tisztséget ellátó Csíkszentmihályi Alfréd a második világháború alatt – olykor a belügyminisztérium utasításait figyelmen kívül hagyva – segédkezett a visszahonosításért folyamodó magyar zsidók kérelmeinek az elbírálásában.
A család a háborút követően rövid magyarországi kitérő után Rómában telepedett le, majd az egy ideig az édesapja által nyitott Piccolo Budapest nevű étteremben pincérként tevékenykedő fiatalember – akit már ekkor is az érdekelte, hogyan tudnak a háború által kisemmizett emberek mégis boldogan élni – 1956-ban az USA-ban próbált szerencsét.
A „flow” keresése
Néhány évvel később a pszichológusi képzettséget szerző Csíkszentmihályi a munkatársaival együtt több mint nyolcezer, kreativitást igénylő szakmát űző emberrel készített interjú segítségével megalkotta a „flow” fogalmát.
Ennek lényege – leegyszerűsítve –, hogy az ember akkor lehet boldog, ha teljesen feloldódik egy tevékenységben.

Az 1990-es évekre világhírnévre szert tett professzor segítségét polgárháborúból kikecmergő országok is kérték, s elmélete az üzleti élet vezetőinek körében is rendkívüli népszerűségnek örvend. Ismert, hogy Tony Blair angol miniszterelnök is utasította tanácsadóit, hogy olvassák el az „áramlatról” szóló könyvet.
Csíkszentmihályi Mihály 87 éves korában, 2021. október 20-án hunyt el kaliforniai otthonában szívroham következtében.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


művészet
- Az üvegművesség és az olasz operaének is az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára került
- A műsor részének gondolták a nézők Harry Einstein szívrohamát
- Megelőlegezte művészetében az absztrakt forradalmát Claude Monet
- Gótikus kápolnában rendezte be a művészetek templomát Cziffra György
- A csodával határos módon ezer év után is mesél nekünk Hódító Vilmos hímzett propagandaműve
- Őrületében saját szobrait is megsemmisítette Rodin múzsája, Camille Claudel
- Az utókor művészei mind mást és mást láttak az ezerarcú Alexandroszban
- Ötszáznál is több Zsolnay-remekművet csodálhatunk meg a Városliget melletti gyönyörű villában
- Megtépázta a történelem Iványi-Grünwald Béla kecskeméti művésztelepét
- Egész napos Petőfi-ünnep várja az érdeklődőket az Akvárium Klubban vasárnap 14:18
- Az üvegművesség és az olasz operaének is az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára került 11:17
- Felébresztette az alvó óriást Japán a „gyalázat napján” végrehajtott támadással 09:50
- Franciaként élt és franciaként halt meg Ney marsall 09:05
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen tegnap
- 10 tény a Mikulásról tegnap
- Elveszettnek hitt, restaurált magyar némafilmet mutat be az Uránia Nemzeti Filmszínház tegnap
- Halálos balesetek hatására állította le Amerika két világháború közötti lég-anyahajó programját tegnap