A Tower árnyékában – királyi rokonok a börtönrácsok mögött
2026. február 19-én hivatali visszaélés gyanúja miatt letartóztatták András volt yorki herceget, III. Károly király öccsét. Az esetet számos sajtóorgánum példátlannak nevezte az angol történelemben, pedig valójában többször is megtörtént már, hogy az uralkodó valamelyik rokona a korabeli hatóságok kezére került.
Az Egyesült Királyság területén a normann hódítástól (1066) kezdve egészen a 18. század elejéig összesen 58 királyi személyt tartóztattak le (34 férfit és 24 nőt). Közülük 19-et szabadon engedtek, egy megszökött, 21-et kivégeztek, hárman eltűntek, kettőt meggyilkoltak, 12-en pedig fogságban haltak meg. Ezek között a letartóztatott személyek között voltak testvérek, királyi gyermekek és unokaöccsök is – a skála tehát mindig is széles volt.
Összeesküvők hálójában
Az egyik legismertebb eset kétségkívül IV. Eduárd öccséhez, György herceghez kapcsolódik, akit a király 1478-ban felségárulás vádjával a londoni Towerbe záratott majd kivégeztetett. A rózsák háborújában többször is oldalt váltó Plantagenet György clarence-i herceg származása miatt azonban abban a kegyben részesült, hogy saját maga választhatta ki a kívánt halálnemet. A legenda szerint kérésére egy ritka csemegének számító, malvázia szőlőből készült borral töltött hordóba fojtották.
Szintén a Towerben raboskodott egy ideig a későbbi I. Erzsébet királynő is, akit nővére, I. Mária vetett börtönbe összeesküvés vádjával. Erzsébet néhány hónapot töltött a Towerben, majd május 19-én – édesanyja, Boleyn Anna kivégzésének évfordulóján – házi őrizetbe helyezték. 1555-ben kegyelmet kapott, miután Mária férje, II. Fülöp közbenjárt érte.
Veszély a trónra
Természetesen nem csak összeesküvéssel és felségárulással vádolt királyi személyek kerültek fogságba az angol történelemben. A Tower hercegeit – V. Eduárdot és öccsét, Richárdot – nagybátyjuk, III. Richárd záratta be 1483-ban, miután megszerezte a trónt. Hogy pontosan mi történt velük ezután, sajnos a mai napig nem tudni: annyi biztos, hogy eltűntek az épületből. Későbbi sorsukról számos elmélet született, amelyek közül a legelterjedtebb, hogy III. Richárd megölette őket.
Hasonló sors jutott Bretagne-i Eleonórának és Arthurnak is, akiket nagybátyjuk, Földnélküli János király vetett börtönbe a 13. század elején. Arthur 1203 után nyomtalanul eltűnt, Eleonóra pedig élete végéig fogságban maradt.
Egyéb bűnök
Az eddig felsoroltak mellett természetesen számos egyéb vád is illethette a király rokonait. V. Henrik uralkodása alatt mostohaanyját, Navarrai Johannát például boszorkányság vádjával tartóztatta le. Bár az ügy a kor törvényei szerint zajlott le, a háttérben valószínűleg pénzügyi, illetve politikai megfontolások álltak.
Az utolsó királyi bebörtönzés Celle-i Zsófia Dorottyáé volt 1694-ben. A nőt férje, Hannoveri György – a későbbi I. György király – házasságtöréssel vádolta meg. Az asszonynak sajnos nem sikerült tisztáznia magát, így 1726-ban fogságban halt meg.