A nyár végéig látható Tihanyban az apátság ezeréves alapítólevele
2023. június 16. 14:29
A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban szombattól a nyár végéig látogatható, élményszerű időszaki kiállításon Magyarország első eredetiben fennmaradt okmányát, az 1055-ben keletkezett és az 1500-as évek óta a Pannonhalmi Főapátságban őrzött Tihanyi alapítólevelet mutatják be a nagyközönségnek.

A tihanyi alapítólevél részlete
A Tihanyi Bencés Apátság csütörtöki közleménye szerint a tihanyi bencés szerzetesközösség számára az oklevél nem csupán anyanyelvünk első emlékének őrzője, hanem az apátság gyökereinek szimbóluma, ezeréves alapításának letéteményese is, ezen túl pedig páratlan történeti forrás is.
Az apátság célja, hogy a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban gondosan őrzött, állatibőr-hártyára írt alapítólevél a Tihanyi Apátságba idén nyáron látogatók számára élményszerűen megismerhető legyen – írják.
Az apátsági múzeum állandó, történeti kiállításához kapcsolódó, augusztus 31-ig megtekinthető, Tihanyi alapítólevél személyesen című időszaki kiállítása bemutatja az apátság megalapításának történeti körülményeit, az apátság birtokrendszerét, a birtokokon zajló sokszínű munkát és az azt végző népességet – olvasható az összegzésben.
Mint írják, a tárlat központi része a Tihanyi alapítólevélnek szentelt terem, ahol sötétre burkolt falak között és kiemelő világítás fényében installálták az oklevelet, a biztonsági és műtárgyvédelmi szabályok legkörültekintőbb betartásával.
Az intézkedések részeként egy speciális vitrint terveztetettek és gyártottak a kiállítótérbe. A kiállítás végén, a múzeumpedagógiai foglalkoztatóban a gyerekeket egy nagy társasjáték várja.
A Tihanyi alapítólevél személyesen című kiállítás része a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum látogatói útvonalának, amely a barokk templom melletti látogatóközpontból a bemutatkozó filmmel indul.
Az apátság több rendezvényt is szervez a Tihanyi alapítólevél és korának élményszerű bemutatására. Június 24-én, a Múzeumok éjszakájának napján két alkalommal 20 és 21 órakor szakvezetés indul a látogatóközpontból. A túrákon korabeli gregorián ének csendül fel, valamint az érdeklődők találkozhatnak I. András királlyal és lovagjaival és a szerzetesek által készített italokat, ételeket is megkóstolhatják.
Júliusban és augusztusban is lesznek speciális vezetések, életmódtörténeti és nyelvészeti fókusszal. Ezen kívül ingyenes hangversenysorozattal és levendulás programokkal várják az érdeklődőket a nyár folyamán a tihanyi bencések - olvasható az összegzésben.
Bővebb információk a programokról a www.tihanyiapatsag.hu weboldalon találhatók – áll a közleményben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu tegnap
- Adománygyűjtés segíti Máré várának helyreállítását tegnap
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből tegnap
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait tegnap
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben tegnap
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár tegnap















