A mohácsi csata után elásott kincset túrtak elő a földből vaddisznók a Felvidéken
2019. április 30. 17:08 Múlt-kor
Habár az ember a vaddisznók földmozgató tevékenységének általában nem örül – különösen, ha az saját birtokán történik –, a dolgosan túró állatok néha egészen meglepő tárgyakat fordítanak ki a földből. Így történt ez a múlt héten a szlovákiai Kócs-hegységben lévő Likavka közelében is. A nagy testű állatok egy tekintélyes számú ezüst- és két aranyérméből álló kincset ástak elő, amelyre egy túrázó házaspár talált rá.
Korábban
A becsületes pár nem nyúlt az érmékhez, ehelyett kapcsolatba léptek a hatóságokkal, és három órán keresztül vigyáztak a kincsre a helyszínen a szakértők kiérkezéséig, nehogy valaki nyereségvágyból elvigye. A házaspár felelős viselkedésének köszönhetően a szlovák régészeknek abban a meglehetősen ritka élményben volt részük, hogy a helyszínen tárhattak fel egy elásott érmegyűjteményt.
Ami a föld alól előkerült érméket illeti, a szakemberek világszerte többnyire csak akkor találkoznak velük, amikor azok megtalálói a helyszínről eltávolítva eléjük viszik őket. Itt azonban a régészek maguk vizsgálhatták át a helyszínt, ahol végül két négyzetméteren mintegy 1600 darab 15. század végi–16. század eleji magyar ezüstdénárt találtak. A sekély mélyedésben megtalálták az érméket egykor tartalmazó cserépkancsó darabjait is – a kancsó idővel széttört a föld alatt, azonban szerencsére ki volt bélelve egy szövetdarabbal, amelyhez aztán hozzákorrodálódtak az érmék, így egyben megőrződött a gyűjtemény. A régészek a közelben találtak egy fém fedőt is.
A kutatók szerint a kincset 1527 körül, azaz a mohácsi csatát követő hatalmi harcok közepette temethették el – ebben az évben mind Szapolyai János, mind Habsburg Ferdinánd magát tekintette Magyarország királyának, és több csatát vívtak az ország területén, amelynek jelentős része azonban 1529-re már török kézre került.
Bárki is rejtette a föld alá ezt a kincset, igen sok vesztenivalója volt: egy kétkezi munkás ekkoriban napi 6-10 ilyen ezüstdénárt keresett, és nagy valószínűséggel soha életében nem keresztezte az útját egyetlen aranyérme sem, nem hogy kettő is. Az érméket továbbra is számolják és tisztítják, a teljes dokumentációt követően a rózsahegyi Liptói Múzeumba kerülnek. A becsületes megtalálók sem maradnak jutalom nélkül: mivel teljes mértékben a hatályos örökségvédelmi törvényeknek megfelelően cselekedtek, az érmék piaci értékének megállapítását követően eme összeg 100%-ára lesznek jogosultak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap