A „megszállt” apáca ördögi üzenetétől a föld alatt szülő nőig – 2017 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2017. december 22. 08:48
Korábban
Mégsem nyílvessző okozhatta Ötzi halálát
Amióta Ötzi mumifikálódott holttestét 1991-ben megtalálták az Alpokban, a kutatók kitartóan igyekeznek kideríteni, hogyan halhatott meg a kora rézkori vadász. A gleccsermúmia testén végzett áprilisi röntgen- és CT-vizsgálatok nyomán a kutatók vitatják az eddigi feltételezést, amely szerint az 5300 évvel ezelőtt élt jégember egy, a vállába fúródott kő nyílhegy okozta sérülésbe halt bele. A bőrbe meglepően kis felületen behatoló lövedék ugyan átszakított egy véreret, azonban komolyabb szövetkárosodást Frank Rühli, a Zürichi Egyetem antropológusa szerint nem okozott, és semmiképpen sem volt halálos. A szakember úgy véli, a gleccsermúmia fején található számos mélyedés és törés sem bizonyulhatott végzetesnek. Vannak kutatók, akik Ötzi fejsérülései miatt úgy gondolják, a jégembert leütötték, s ebbe halt bele. Rühli és csapata szerint viszont a koponya sérülései inkább arra utalnak, hogy Ötzi véletlenül elesett és beverte a fejét, miközben a nehezen járható terepen sétált. Halálakor azonban egy medveszőr fejfedőt viselt, amely feltehetően megvédte a fejét a komolyabb sérüléstől. Álláspontjuk szerint Ötzi egyszerűen halálra fagyott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap