Mégsem nyílvessző okozhatta Ötzi halálát
2017. április 25. 12:03
Amióta Ötzi mumifikálódott holttestét 1991-ben megtalálták az Alpokban, a kutatók fáradhatatlanul igyekeznek kideríteni, hogyan halhatott meg a kora rézkori vadász. A gleccsermúmián végrehajtott legújabb elemzésekből az derül ki, hogy Ötzi nyílvessző okozta sebe és fejsérülései nem bizonyultak halálosnak.
Korábban
Frank Rühlinek, a Zürichi Egyetem antropológusának az Fizikai Antropológusok Amerikai Szövetsége éves találkozóján, április 20-án kifejtett álláspontja szerint Ötzi 5300 évvel ezelőtt egyszerűen halálra fagyott, miután feltehetően kisebb vérveszteséget szenvedett egy, a bal vállába fúródott nyílvesszőtől. „A halálra fagyás minden valószínűség szerint a halál fő oka volt ebben a klasszikus lezáratlan ügyben” – magyarázta Rühli. A kutató szerint néhány perctől néhány óráig terjedhetett az az időtartam, amíg a jégember megadta magát a természetnek.
Az Ötzi testén végzett legújabb röntgen- és CT-vizsgálatok alapján a kutatók vitatják az eddigi elképzelést, amely szerint a jégember egy, a vállába fúródott kő nyílhegy okozta sérülésbe halt bele. A bőrbe meglepően kis felületen behatoló lövedék ugyan átszakított egy véreret, komolyabb szövetkárosodást Rühli szerint nem okozott. A belső vérzés „mindössze” 100 milliliternyi vérveszteséggel járt – vonta le Rühli kollégáival a végső következtetést. Ez elég ahhoz, hogy sok kellemetlenséget okozzon, de nem halálos – tette hozzá a kutató.
A szakember úgy véli, a gleccsermúmia fején található számos mélyedés és törés sem bizonyulhatott halálosnak. Vannak kutatók, akik Ötzi fejsérülései miatt úgy gondolják, hogy a jégembert leütötték, amibe belehalt. Rühli és csapata viszont úgy gondolja, a koponya sérülései inkább arra utalnak, hogy Ötzi véletlenül elesett és beverte a fejét, miközben a nehezen járható terepen sétált. A kora rézkori vadász halálakor egy medveszőr fejfedőt viselt, amely esésekor feltehetően megvédte a fejét a komolyabb sérüléstől, véli Rühli.

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Harminchárom éve kötötték meg az Európai Uniót megalapozó maastrichti szerződést 16:05
- Már első turnéja alkalmával meghódította Amerikát a Beatles 15:05
- „Lélegző” házak az ókorban? – Az antikvitás építészeti megoldásai 09:05
- Az orvoskar „mostohagyerekének” tekintették az állatorvosképzést tegnap
- Hollywood westernfilmjei után fordult a politika felé Ronald Reagan tegnap
- Évszázadokon át dacolt a történelemmel az aprócska Liechtenstein tegnap
- Borzalmas körülmények között éltek az első libériai telepesek tegnap
- Viktória királynő, akiről egész korszakot neveztek el 2025.02.05.