A mai napig nem tudni pontosan, hol zajlott az augsburgi csata
2024. augusztus 10. 10:30 Csernus Szilveszter
Korábban
Mi történt Augsburg után?
A 955-ös év tehát Ottó számításai szerint alakult: leverte a lázadást, pontot tett a magyar portyák végére és legyőzte a szlávokat is Rohoncnál, két hónappal a magyarok felett aratott győzelme után.
Augsburgi diadala is közrejátszott abban, hogy megkapja a „Nagy” jelzőt; 962-ben a már császárrá koronázott Ottó a német történelem legnagyobbjai közé került: a pápa fölé kerekedve megalakította a több mint nyolc évszázadig fennálló államalakulatot, a Német-római Császárságot.
Az augsburgi vereség kihatott a törzsszövetség belső viszonyaira is: Falicsi (Fajsz) nagyfejedelem uralkodásának végét ugyanis sokan a csatavesztéshez kötik, és egyes források arra engednek következtetni, hogy Taksony (955-től nagyfejedelem) maga is harcolt Augsburgnál, de nagyobb szerencséje volt, mint a három kivégzett vezérnek.
Lehel kürtje a Jász Múzeumban (kép forrása: Wikipédia/ Wojsyl/ Villanueva/ CC BY-SA 3.0)
A magyar hadjáratok azonban csak nyugati irányba zárultak le. 959-ben már Bizánc földjein zsákmányoltak eleink, ami Botond történetével tette gazdagabbá a portyázások krónikáját és a mondakört. A hadjáratot azonban visszaverték, akárcsak a két évvel későbbit.
A magyar törzsszövetség az utolsó sikeres portyákat 968-ban könyvelhette el. A kalandozásoknak a szintén magára találó Keletrómai (más néven Bizánci) Birodalom vetett végett, amikor 970-ben Arkadiupolisz (ma: Lüleburgaz, Törökország) városa előtt sokkszerű vereséget mértek a közös orosz-besenyő-magyar portyázó seregre.
A Kárpát-medencét azonban nem rendítette meg különösebben a német (és később a görög) siker. Egészen 1030-ig kellett várni, míg a német sereg ismét átlépte a magyar határt.
II. Konrád császár (az Augsburgnál elesett Vörös Konrád dédunokája) és birodalmi hada nem bírt a Szent István által alkalmazott felperzselt föld taktikával – de ez már a Magyar Királyság történetének lapjaira tartozik.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

fasizmus
- Ötven év után ismét kiadták a betiltott Franco-regényt
- Eredménytelenül zárult egy spanyol polgárháborús tömegsír feltárása
- Mussolini felemelkedése és bukása: A fasizmus születése
- Goebbels „utolsó éjszakája” – hat gyerek halála
- „Ép testben, ép lélek” – oktatás a fasiszta Olaszországban
- Hősök a Köztársaságban, rabszolgák a Szovjetunióban
- Életveszélyes sebet kapott a Nagy Háborúban Benito Mussolini
- Audrey Hepburn tiniként támogatta a holland antifasiszta ellenállást
- Békét kötött volna, hazaárulónak bélyegezté és kivégezte vejét Mussolini
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27
- Nincs magyarázat az Urál vidékén előkerült különös ezüstleletre 09:53
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban 08:22
- Új igazgatót keresnek a Stonehenge világörökségi helyszín élére 07:24
- Egy középkori katonai sziget története elevenedik meg a Jangce közepén 06:37
- Négyezer éves mezopotámiai ostrom nyomait tárták fel Irakban tegnap
- A Dialógus békecsoport történetét bemutató kiállítás nyílik Budapesten tegnap
- Agyeltávolítás nyomait azonosították egy vaskori skóciai sírban tegnap

















