A lovasberényi Cziráky-kastély álomvilága
2025. február 2. 10:35 Herczeg Renáta
1942-ben ez a rezidencia adott otthont a Zsilley Margit, Sárdy János és Latabár Kálmán főszereplésével forgatott Álomkeringő című filmnek. A könnyed, romantikus mozi hátterét maga a kastély és a benne található, a grófi család tulajdonát képező tárgyak, bútorok tették élethűvé. Szerencsére a képkockák megőrizték az eredeti kinézetét és a különleges enteriőrt az utókor számára, mert az épület mára sajnos siralmas állapotba került, a parkja elhanyagolt, már csak a kaput őrző két lomhán elnyúló oroszlán jelzi a pompás bejárat egykori helyét, az álomotthon rendezett kertjének határát.

A kastély épülete
Korábban
Lovasberény neve a lóvásárokból vagy talán az itt tartott királyi ménestől eredhet. Már a XIV. században a maihoz hasonló alakban említik az oklevelek.
A Mátyás királytól kapott leszerelési engedély után, a XV. században az itt birtokokat megszerző lovászmester, Buzlai László és annak fia, Mózes építette fel az első nagyobb házat, amely a kastély délnyugati részébe lett beépítve.
Labanc kézen

A török idők után a főkapitányként a Dunántúlt a kurucoktól rengeteg véráldozattal visszafoglaló osztrák generális, Siegbert Heister a várpalotai uradalom megszerzésére áhítozott.
Azonban az ott birtokokkal rendelkező Zichy család meghiúsította az adásvételt, ezért a budai katonai adminisztráció kárpótlásként a lovasberényi birtokot adta el a kegyetlenkedéseiről híres generálisnak, aki ezután több birtokot megvásárolt a környéken.
Ez hatalmas felháborodást keltett az itt élők körében, és a főként református felekezetű jobbágyok többször fellázadtak ellene. A főúr elvette a templomukat is, amit csak az általa 1708-ban a berényi birtokon felépített katolikus magánkápolna elkészülte után használhattak újra.
1719-ben Heister tábornok eladta a birtokot Fleischmann császári és királyi haditanácsosnak, akitől 1730-ban 45 000 forintért gróf Cziráky József (1696–1742) vásárolta meg a gazdasági felszerelésekkel és a magtárban tárolt terményekkel együtt.
Az ügylet nem ment egyszerűen, hiszen a régi tulajdonos jogilag nem birtokolta a területet, így az adásvétel nem volt szabályos, ezért a Czirákyaknak fel kellett venniük a kapcsolatot Heister családjával, hogy a tulajdonjogot ténylegesen megszerezzék.
Mikor végre úgy érezték, hogy megnyugodhatnak, időnként megjelent pár rokon a régebbi tulajdonos famíliájából, akik követeléssekkel álltak elő. Igaz, semmilyen okmányuk nem volt, őseik réges-régen eladták vagy elcserélték a rájuk eső részt, de néhányukat Cziráky kifizetette.
A gróf azonban nem sokáig élvezhette birtokainak jövedelmét: a nemesi felkelők kapitányaként részt vett az osztrák örökösödési háborúban, amelyben rövidesen elesett.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2024. téli számában olvasható.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap
- Hét híres eb a történelemből tegnap
- Teljesen irreális vádak alapján üldözték el Dohnányi Ernőt tegnap
- Könyveiben több, mint száz elképesztő találmányról írt Julne Verne 2025.02.08.