A jeruzsálemi Templom-hegy Jézus-kori „fogadóépületét” találhatták meg a régészek
2021. július 9. 10:58 MTI
Impozáns Jézus-korabeli középületet tártak fel a Siratófal szomszédságában izraeli régészek – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság hírportálja.
Korábban
A valószínűleg i.sz. 20-30 körül emelt hatalmas épület feltárásáról az Izraeli régészet Hatóság (IAA) és a Siratófal Örökség Alapítvány együtt számolt be a médiának csütörtökön.
Két óriási terem volt a palotában, ahol a régészek szerint a városi tanács tarthatta gyűléseit, és a városba érkező előkelő vendégeket fogadhatták, mielőtt beléptek a Templomhegyre. A két helyiség között egy pazar szökőkút volt, amelynek vize a falba épített magas korinthoszi oszlopokból folyt.
„Kétségtelenül a második Szentély korának (i.e. 6. század végétől i.sz. 70-ig) valaha is feltárt egyik legpompásabb középülete volt a jeruzsálemi Templomhegy falain kívül” – nyilatkozta a feltárást az IAA részéről vezető Slomit Weksler-Bdolach.
Az épület egy részét már Charles Warren brit régész megtalálta a 19. században végzett ásatásai során, de az utóbbi években teljesen feltárták az egykori középületet, és várhatóan a következő hetekben megnyitják a nyilvánosság előtt.
A szakértők szerint néhány fa kanapé is lehetett egykor a termekben, de azok nem élték túl az idő múlását. Az elit körében mindennapos gyakorlat volt a kanapékon, félig fekvő testhelyzetben folytatott lakomázás - erről tanúskodnak a zsidó pészah első esti ünneplésének, a széder estének a rituáléi is, ahol a résztvevők ily módon ettek-ittak akkoriban az egyiptomi szabadulás megünneplésére.
„Még i.sz. 70 előtt jelentősen átalakították a tereket, kettő helyett három részre osztották az épületet, és az egyik helyiségbe egy lépcsős medencét építettek, amelyet rituális fürdőként, mikveként használtak” – közölte Weksler-Bdolach. A zsidó zarándokok csak a rituális merítkezés után léphettek be a Templomhegyre, amelynek környékén számos mikvét tártak már fel.
Néhány évtizeddel az impozáns építmény létrehozása után, i.sz. 70-ben a rómaiak lerombolták a Templomhegyen lévő zsidó Szentélyt. A város a levert zsidó felkelés után lassan kiürült, és évszázadokra elvesztette jelentőségét – egészen a kereszténység bizánci államvallássá válásáig, amikor Jézus városaként ismét virágzásnak indult az 5. századtól a 7. századi iszlám hódításig.
Az utóbbi években már látogathatóvá tették a Jézus-korabeli Jeruzsálem évezredek során föld alá került világának egy részét. Egy korábbi útvonal végigvezet a Siratófal folytatásán az egykori Templomhegy Heródes építette nyugati támfalának teljes hosszában, és az új ásatások során előkerült egykori épületeket is be lehet majd járni egy újabb turistaútvonalon.
Egyelőre csak az izraeli kirándulók fedezhetik fel maguknak ezeket az új látványosságokat, de a koronavírus-járvány után remélhetőleg ismét lehetőség lesz a külföldi turisták fogadására, és az egész világ megismerkedhet majd az új feltárásokkal – ígéri a Siratófal Örökség Alapítvány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.