A hsziungnu–hun nyelvi kapocs titkai

Kölni–oxfordi kutatópáros friss tanulmánya szerint az európai hunok, köztük Attila dinasztiája nyelve, a paleoszibériai jeniszeji nyelvcsaládhoz tartozott. Az eredmény megkérdőjelezi a régóta hangoztatott türk eredetelméletet, és új fényt vet a hunok, valamint ázsiai őseik, a hsziungnuk történetére.

 

Új nyelvi bizonyíték a hunok eredetéről?

Egy most megjelent elemzés a Transactions of the Philological Society hasábjain azt állítja: az európai hunok és ázsiai elődeik közös, paleoszibériai gyökerekkel bíró jeniszeji nyelvet beszéltek. A megállapítás alapja bőséges nyelvészeti, régészeti és genetikai adat.

A cikket Dr. Svenja Bonmann (Kölni Egyetem, Nyelvtudományi Intézet) és Dr. Simon Fries (Oxfordi Egyetem, Klasszika- és Nyelvtudományi Kar) jegyzi. Céljuk az volt, hogy tisztázzák a hunok vitatott nyelvi hovatartozását.

A jeniszeji nyelvcsalád

A nyelvészek a hunok és a hsziungnuk nyelvét a jeniszeji csoportba sorolják, amely a paleoszibériai nyelvek egyik ága. E csoport utolsó élő képviselője a ket, melyet ma is néhányan beszélnek a szibériai Jenyiszej mentén, például a Jeloguj folyó környékén.

A hsziungnuk laza törzsszövetsége a Kr. e. 3. és Kr. u. 2. század között uralta Belső-Ázsiát; feltárt mongóliai leletek szerint fővárosuk a Long Csengként azonosított település lehetett. A hunok a Kr. u. 4–5. században rövid életű, de nagy hatású birodalmat építettek Délkelet-Európában.

Miért hittük eddig, hogy türkök?

A Kr. u. 7. századtól a türk népek terjeszkedése nyugat felé erősödött, ezért sok kutató a hunok nyelvét is töröknek vélte. Írásos hun források azonban nem maradtak fenn; a róluk szóló feljegyzések idegen, főleg kínai és bizánci szövegek.

A szerzők kölcsönszavakat, kínai glosszákat, dinasztikus neveket, továbbá hely- és vízneveket vizsgáltak. „Ezek a szavak jóval azelőtt alakultak ki, mint a türk népek Belső-Ázsiába vándoroltak volna” – hangsúlyozza Bonmann. Fries hozzáteszi: „Az ó-árja, jeniszeji nyelv bizonyos presztízsnek örvendett, s még a korai türk nyelvekre is hatott.”

Toponimák és vándorlás

A Jenyiszejtől az Altaj-Szaján térségen át vezető helynévi sáv árja nyelvű lakosságot jelez, amely nyugat felé vándorolva hagyott nyelvi nyomot. E láncolat teszi először konkrétan követhetővé a hunok Európába jutását.

Az „Attila” korábban germán névképzésű újdonságnak („kis atya”) számított. A mostani tanulmány szerint viszont jeniszeji melléknév: „a gyors, fürge”. A megújult etimológia megerősíti a hun–hsziungnu rokonságot.

Több tudományág találkozása

A nyelvészeti eredmények összecsengenek a legfrissebb genetikai és régészeti vizsgálatokkal, amelyek a hunok részleges hsziungnu származását támasztják alá. Európában csak kevés hunként azonosított egyénnél mutattak ki genetikailag rokonságot a Hsziungnu magterületen eltekkel, ez a pár egyezés viszont egyenesági leszármazást mutat. „Az összehasonlító nyelvészet nélkülözhetetlen a múlt rekonstrukciójában” – vonja le a tanulságot Fries.

A paleoszibériai hun eredet elfogadása új keretbe helyezi Eurázsia korai történetét. A kutatópáros reméli, hogy felfedezésük ösztönzi a ritkán vizsgált nyelvek jövőbeli feltárását, s ezáltal közelebb visz az emberi nyelvfejlődés teljes képéhez.