A hét leghíresebb áprilisi tréfa

Az eredetét tekintve homályba vesző április elseje szokását már az ókori görögök is ismerték, az elmúlt évszázadok során pedig számtalan alkalommal csináltak bolondot egymásból az emberek. Összegyűjtöttük a huszadik század hét leghíresebb áprilisi tréfáját.

Mi fán terem a spagetti?

1957. április elsején a BBC Panorama című műsorát néző mintegy 8 millió brit igencsak meglepődött, amikor a műsorvezető bejelentette, hogy az enyhe télnek, valamint a kártevő „spagettizsizsikek” folyamatos irtásának köszönhetően igen bő spagettitermésről számoltak be a Svájc déli részén található Ticino kanton gazdái. Ezt követően egy képsort mutattak be, amelyen az asszonyok a fákról spagetti tésztákat szüretelnek.

Rengetegen „bevették” a Charles de Jaeger operatőr által megálmodott álhírt: több száz hívás érkezett a BBC-hez, hogy megérdeklődjék, miként juthatnak hozzá a spagettifához. A BBC munkatársai a kérdésekre iróniával átitatott diplomatikussággal válaszoltak: „vegyen egy spagetti tésztát, mártsa paradicsomszószba, és remélje a legjobbakat”. Érdekesség, hogy miután a BBC igazgatója látta a műsort a televízióban, állítása szerint egyből az enciklopédia után nyúlt, hogy megtudja, mi fán terem a spagetti. Sajnos erről nem szólt a fáma. Azonban hozzá kell tenni, hogy a spagetti egyáltalán nem számított az 1950-es években mindennapi ételnek a Brit-szigeteken, sőt sokan egzotikusnak tartották.

Nylonharisnya a tévén

Svédország egyetlen tévécsatornája, az SVT 1962. április elsején a műszaki szakértőjét, Kjell Stenssont kapcsolta, aki egy forradalmi újdonságról tájékoztatta a filmeket abban az időben még csupán fekete-fehérben élvező skandináv nézőket. Elmondta, hogy egy új technológia segítségével házilag meg lehet oldani, hogy a televízió színes legyen, ehhez pedig egy pofonegyszerű trükköt kell csupán bevetni: nylonharisnyát kell a képernyőre húzni, a hálós szemcsék ugyanis úgy „hajlítják meg” a színeket, mintha valóban színes adást közvetítenének. Állítása igazolására be is mutatta, miként kell a folyamatot végrehajtani. Ezt követően svédek ezrei lepték el a ruhaüzleteket, míg a szerencsésebbek, akiknek volt otthon harisnyájuk, azonnal kipróbálták a forradalmi technikát. Sajnos csalódniuk kellett. Érdekesség, hogy a skandináv ország rendszeres színes tévéadásai éppen április elsején, 1970-ben indultak.

San Serriffe szigete

1977. április elsején a The Guardian brit napilap egy hétoldalas összeállítást közölt San Serriffe államról, amely fennállásának tízedik évfordulóját ünnepelte. A leírás szerint a Seychelles-szigetek mellett található sziget az eredeti elképzelés szerint a Kanári-szigetek mellett feküdt volna, ám a megjelenés előtt néhány nappal abban a térségben ütközött össze két Boeing 747-es repülő 583 ember halálát okozva, így az ízléstelenség elkerülése végett a „költözés” mellett döntöttek a tréfás szerkesztők.

Philip Davies, az álhír kitalálója egy interjúban később elmondta, hogy az ötlet a The Financial Times olvasásakor pattant ki a fejéből, ugyanis a gazdasági napilapban gyakran közöltek leírásokat miniállamokról, amelyekről szinte senki sem hallott. Az Indiai-óceán közepén fekvő San Serriffe egy pontosvessző alakú állam volt (gyakorlatilag Új-Zéland kicsinyített mása), amely egy Upper Caisse és egy Lower Caisse nevű szigetből áll. Fővárosa Bodoni, vezetője pedig Pica tábornok. A nyomdatechnikákban otthonosabban mozgók ma már könnyedén rájöhetnek a turpisságra, hiszen ezek a nevek egytől egyig a nyomdász terminológiából származnak.

Az összeállításban szóviccek tucatjai jelentek meg, az egyik legfárasztóbb az volt, amikor a szerzők a fiktív állam helyi újságíróinak tollából származó Times Nude Romances erotikus regénysorozatról emlékeztek meg. Ez ma már a laikusok számára is világos utalás a Times New Roman nevű, a számítógépes szövegszerkesztőkben is megjelenő betűtípusra, azonban a hetvenes években még nagyon kevesen ismerték ezt a nyelvet.

A cikk megjelenését követően a Guardian olvasói levelek százait kapta, hiszen sokan akartak még többet megtudni a turistaparadicsomról. Több légitársaság képviselőitől is érkezett üzenet, akik arról panaszkodtak az újságnak, hogy utasaik nem hajlandóak elhinni, hogy a mesés állam nem is létezik.

Lebegni a szobában

1976. április 1-jén a BBC Radio 2 adásában egy nem mindennapi csillagászati jelenségről számolt be a híres brit csillagász, Patrick Moore. A szaktekintély elmondása szerint aznap 9:47-kor a Jupiter és a Plútó együttállása figyelhető meg, amelynek köszönhetően megsokszorozódik gravitációs erejük, ami pár pillanatig érezhetően csökkenti a Föld saját gravitációs erejét. „Ha a hallgatók ebben a percben a levegőbe ugranak, egy fantasztikus, lebegő érzésben lesz részük” - mondta Moore.

A néhány tucat reklamáló hallgató mellett több százan hívták fel a BBC munkatársait, hogy beszámoljanak nekik élményeikről, ugyanis „valóban” érezték a gravitációs erő csökkenését. Egy nő elmondása szerint tizenegy barátjával felemelkedtek székeikről, s lebegtek a szobában. A történetről hamar kiderült, hogy áprilisi tréfa, ugyanis a Földtől több mint hatszázmillió kilométerre lévő égitestek nagyon messze vannak, hogy bármiféle hatással legyenek bolygónkra.

A sydney-i jéghegy

1978. április elsején egy hatalmas jéghegyet vontató bárka jelent meg a kelet-ausztráliai Sydney kikötőjében. Dick Smith helyi milliárdos üzletember már hetek óta hirdette Sydney lakosainak, hogy az Antarktiszről egy jégtömböt fog a kikötőbe vontatni. Ígérete szerint a jégből levágott darabkákat mindössze tíz centért fogja árulni. Korábbi reklámjaiban felhívta a város lakóinak figyelmét, hogy a friss, valójában tiszta vízből készült jég bármilyen italt feljavít, s a vele hűtött ételeknek jön elő az igazi zamata.

A helyi rádiók méterről méterre tudósítottak a jéghegy érkezéséről, s mire a kikötő bejáratához ért, hatalmas tömeg verődött össze, amely - mivel eleredt az eső - meglátta a szállítmány igazi titkát: a tűzoltó- és borotvahabból készült „jéghegyet” az esőcseppek gyakorlatilag elmosták.

A Loch Ness-i szörny teteme

1972. április első napján szerte a világban megjelent a hír, hogy megtalálták az i. sz. hatodik század óta fel-felbukkanó skóciai szörny tetemét, amelyet a tó környékén dolgozó yorkshire-i Flamingo Állatpark zoológusai fedeztek fel. A szakértők megpróbálták Yorkshire-ba szállítani a kriptozoológia egyik legrejtélyesebb esetének maradványait, azonban a skót rendőrség egy régi törvényre hivatkozva, amely kimondja, hogy tilos elmozdítani azonosítatlan élőlényeket a Loch Ness-i tó környékéről, ezt megakadályozta.

Később egy vizsgálat megállapította, hogy a megtalált lény mégsem Nessie, hanem csupán egy elhullott elefántfóka teteme. Csak másnap derült ki a turpisság, hogy nem a sajtó képviselői voltak a szenzációhajhász tréfamesterek, a világméretű átverés felelősségét a Flamingo Park egyik munkatársa, John Shields vállalta magára. Kiderült, hogy a fóka néhány héttel azelőtt hunyt el a Dudley Állatkertben. Shields leborotválta a bajuszát, kövekkel tömködte ki a szájüregét és néhány hétre lefagyasztotta, mielőtt a tóba hajította. Az volt a szándéka, hogy a kollégáit megtréfálja a közelgő április elseje alkalmából. Azonban a vicc a rendőrség megjelenésével már korántsem ütött akkorát.

Borfelesleg Norvégiában

Az észak-európai ország legnagyobb példányszámú lapja, az Aftenposten 1950. április elsején a címlapján jelentette be, hogy az állami tulajdonú Vinmonopolet Bortársaság olyan hatalmas borszállítmányt kapott hordókban az elmúlt napokban, hogy kifogytak a palackokból, s meg akarnak szabadulni a borfeleslegtől. Ezért a boltok csak azon a napon 75 százalékos kedvezménnyel és adómentesen kínálják az alkoholos nedűt. Az olvasóknak több sem kellett: üvegekkel, hordókkal, s nem kis méretű kancsókkal rohamozták meg a Vinmonopolet üzleteit. Mire délelőtt 10 órakor megnyitotta boltjait, a norvégok százméteres sorokban kígyóztak az olcsó borra várva. A legenda szerint miután kiderült az április tréfa, a lakosok tucatjával hagyták az utcákon az üvegeiket.