A házelnök sofőrje lophatta el a daytoni békeszerződés most előkerült példányát
2017. november 2. 10:22 MTI
Elfogták, de végül szabadlábon védekezhet az a boszniai szerb férfi, aki ötvenezer eurónak megfelelő összegért próbálta meg eladni az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés egyik - feltételezhetően eredeti - angol nyelvű példányát - adta hírül szerdán a boszniai sajtó.
Korábban
A 48 éves Zeljko Kuntost kedden fogták el a boszniai hatóságok annak gyanújával, hogy csalással szerezte meg a dokumentumot, ám szerdán szabadon engedték, mondván: fogva tartása nem megalapozott. Az ügyészség szerint a gyanúsított 1997-ben, két évvel a boszniai háború lezárása után szerezhette meg a békeszerződés angol nyelvű példányát, amikor a boszniai szerb parlament elnökének sofőrjeként dolgozott.
Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy eredeti vagy hamisított példányról van-e szó, és ha eredeti, akkor melyik félé lehetett. A daytoni békeszerződést a jugoszláv, a horvát és a bosnyák elnök írta alá. Mindazonáltal gyanúra ad okot, hogy Bosznia-Hercegovina 2008-ban új példányt kért a szerződésből, mert az általuk birtokolt dokumentum eltűnt. A szerb fél példánya sincs meg, feltételezhetően akkor tűnt el vagy semmisült meg, amikor 2000 októberében a Slobodan Milosevic elnök ellen tüntető tömeg betört a belgrádi parlamentbe.
1995. november 21-én az amerikai Daytonban Jugoszlávia, Horvátország és Bosznia vezetői keretmegállapodást kötöttek, ezzel véget ért a boszniai háború, amelyben mintegy 100 ezer embert halt meg, és majdnem kétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap