Az első felelős kormány kivégzett miniszterelnökének holttestét október 6-án, az esti órákban a józsefvárosi temetőbe szállították, de a sírhelyet – valószínűleg tudatosan – kisebbre ásták, mintsem, hogy a koporsó beleférjen. Így aztán Szántóffy Antal józsefvárosi esperes-plébános először leteremtette a lábukról a sírásókat, majd a halottaskocsival visszatért a városba, ahol a ferencesek pesti templomához hajtatott. Itt az altemplom kriptájában titkos gyászszertartás után helyezték el a koporsót. A sírtáblán csupán ennyi szerepelt: „Az 1849-dik évi October hó 6-kán az Urban elhunyt G. B. L. áldás és béke hamvaira”.

Batthyány emlékezetét a neoabszolutizmus korában Magyarországon érthető módon nem lehetett ápolni. A sajtó időnként hírt adott a miniszterelnök özvegyének, Zichy Antónia grófnőnek a külföldi útjáról, az 1856. évi hazatelepüléséről, majd itthoni tevékenységéről. 1859. október 6-án a ferences templomban „Magyar Lajos” emlékére tartottak gyászmisét, amelyen az egyetemi ifjúság magyaros ruhában jelent meg. A következő évben pedig már a családtagok is részt vettek. Emellett Batthyányné évről évre titokban felkereste a sírhelyet.

Közegészségügyi „megoldás”

Az 1867. évi kiegyezést követően ugyan „fátyol került a múltakra”, ugyanakkor a társadalom részéről érthető igény volt, hogy végre nyilvánosan meg lehessen emlékezni „a nagy év” eseményeiről, illetve hogy a szabadságharc hősei és vértanúi megkapják a maguk végtisztességét. Felállították az első 1848–1849-es honvédemlékműveket, a szabadságharcosokat tömörítő honvédegyletek pedig immáron törvényesen működhettek.
1869. december 31-én a Pesti Naplóban jelent meg a szerkesztőség felhívása a Batthyány Lajos gróf síremlékének felállítására kezdeményezett gyűjtésről. A lap ezt követően rendszeresen beszámolt az ország minden részéből befolyó adományokról, majd Pest városa is felkarolta az ügyet. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. ősz számában olvasható.