Az 1989. június 16-án széles körű társadalmi részvétellel lezajlott újratemetés a közgondolkodásunkban szimbolikus eseménye a rendszerváltás történetének. Szinte lehetetlen igazságot tenni abban a kérdésben, hogy az akkor lezárulni vagy éppen megnyílni látszó új korszakhoz tartozik-e inkább, mivel történelmi határvonalon, de legalábbis egy nagyon-nagyon szűk határmezsgyén helyezkedik el. Ezen a napon az 1956-os forradalom és szabadságharc küzdelmeinek áldozatai is elnyerték végtisztességüket. A hivatalosan „nem hivatalos” eseményen a fővárosban 250-300 ezren vettek részt, vidéken számos helyen tartottak megemlékezéseket, a televízió közvetítését pedig milliók kísérték figyelemmel.

A Műcsarnok előtt felravatalozták a kivégzett miniszterelnök mellett Szilágyi Józsefnek, a kabinetiroda egykori vezetőjének, Losonczy Géza államminiszternek, Maléter Pál honvédelmi miniszternek és Gimes Miklós újságírónak a hamvait. A családok és hozzátartozók a halottjaik mellett állva nézték, amint a gyászolók sorjázva leróják kegyeletüket, és részvétet nyilvánítva elhelyezik virágaikat, koszorúikat.

Kegyeleti jelleg demonstrációs igénnyel

Az első koszorút Kaposvár polgárai Nagy Imre szülővárosának képviseletében helyezhették el. A hatodik, jelképes koporsót az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak állították fel. A rendezvényt Sinkovits Imre színművész konferálta, az áldozatok hosszú névsorát színművészek olvasták fel. Göncz Árpád gondolatai után rövid néma emlékezés következett, majd Nagy Imre egykori rádiónyilatkozatából játszották be a rendre és nyugalomra intő szavait. Nem kis feszültséget okozott egy ilyen horderejű esemény kapcsán a két héttel korábban a pekingi Tienanmen téren történt vérengzés.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. ősz számában olvasható.