A szimbolikus politizáláshoz és a nemzeti reprezentáció kibontakozásához kiváló terepet biztosítottak a XIX. század folyamán robbanásszerű fejlődésnek induló városok, amelyeknek nagy forgalmú, nyilvános terei kézenfekvő helyszínéül szolgáltak a központilag szervezett ünnepségeknek vagy éppen emlékművek állításának. A művészi eszközöket mindehhez a romantika, illetve később a historizmus szolgáltatta. A jól megválasztott jelképek és tudatosan alkalmazott rítusok identitást megalapozó vagy azt megerősítő jelentőséggel bírnak, növelhetik az intézményekbe és a vezetőkbe vetett társadalmi bizalmat, kifejezhetik az összetartozást, de ugyanúgy szolgálhatják az elkülönülést, jelezhetik az elhatárolódást egy közösségen belül. A dualizmus korában, Ferenc József birodalmában a magyar szabadsághősökkel kapcsolatos nyilvános megemlékezések különösen izgalmas példákat kínálnak e jelenségek tanulmányozására.

Az Ybl Miklós tervezte Magyar Királyi Operaház 1884. szeptemberi megnyitása alkalmából Podmaniczky Frigyes báró, az operatársulat intendánsa több zeneszerzőt, így Liszt Ferencet is egy ünnepi zenemű komponálására kérte fel. Liszt az eredetileg tervezett nyitány helyett végül az építkezést anyagilag is támogató királyt dicsőítő alkotással állt elő. A borítóra magyarul ezt írta: „Magyar Királydal. Egy régi magyar dallam után. Mint magyar hazámnak hű fia.”
A híres zongoravirtuóz és komponista ugyan még életében szobrot kaphatott az Operaház bejáratánál, de műve mégsem csendülhetett fel a megnyitón. „Sajnálatunkra azonban legyőzhetetlen akadály áll útjában e király-dal előadásának, mégpedig azáltal, hogy annak dal-motívumai egy általánosan ismert és legmagasabb uralkodóház ellen irányult forradalmi dalból vannak kölcsönözve […]. E dal eredete lehetetlenné teszi nekünk a nevezett király-dal előadását a legmagasabb udvar jelenlétében s egy oly műintézet megnyitási ünnepélye alkalmával, mely létrejöttét őfelsége bőkezűségének köszöni” – szólt Podmaniczky és Erkel Sándor igazgató közös elutasító levele.
A különös ügy hátterében az állt, hogy a szerző a Hej Rákóczi, hej Bercsényi ismert kuruc kesergő motívumait is felhasználta a művéhez. Hiába kérte fel a zeneszerző ifjabb Ábrányi Kornélt, hogy írjon darabjához egy új, lojális szöveget „Éljen a király” végsorral, Podmaniczkyék állásfoglalását ez nem befolyásolta. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. ősz számában olvasható.