Kortársai közül sokan őrültnek tartották, később mégis William Blake lett a felvilágosodás és a korai romantika egyik legnagyobb hatású alakja. Nemcsak a preraffaeliták művészcsoportját, a szimbolista költőket és a szürrealistákat, de számos XX. századi írót és kortárs filmkészítőt is megihletett. Egyszerre volt költő, látnok és radikális nézeteket valló gondolkodó, egyedi technikával készült képeivel pedig utánozhatatlan vizuális univerzumot teremtett. Művei a mai napig sok titkot rejtenek: egy, a látható valóságon túli, misztikus világról mesélnének, mégis szorosan kapcsolódnak a XVIII–XIX. század fordulóján rohamosan iparosodó Angliához, ahol születtek.

A később róla kialakult képpel ellentétben Blake-től távol állt az elefántcsonttornyába zárkózó, romantikus művész szerepe. Londonban született 1757-ben, és egész életét ebben a dinamikusan változó, zsúfolt metropoliszban töltötte. Gondolkodását éppúgy alakította a város ingerdús környezete, mint kora nagy politikai és filozófiai kérdései. Elég csak néhány korabeli beszámolót elolvasni, hogy megértsük mi vette őt körül:
„Sok ezer lámpás világítja meg a könyvesboltokat, kávézókat és lottózókat […]. A hozzá nem szokott szemnek mindez varázslatként hat; egyre óvatosabbnak kell lenni, mindenre figyelni […]. Az utca közepén egyik hintó a másik után robog, kocsi kocsit követ [...]. Ezen a tumultuson, zúgáson és zsibongáson, nyelvek és lábak ezrein keresztül hallod a templomtorony harangját, a postakocsik csengetését, az angol savoyaiak hegedűit és tamburáit és azoknak az üvöltését, akik a sikátorok sarkán, a szabad ég alatt hideg és meleg ételt árulnak.”

„S láttam bent egy más Angliát”

1775 decemberében egy német tudós írta le ilyennek Londont. Blake ekkor tizennyolc éves volt, és már három éve James Basire rézmetsző és könyvillusztrátor műhelyében dolgozott tanoncként. A város zajos, nyomasztóan anyagi természetű közegéből legszívesebben az érzékfölötti, szellemi szférában keresett menedéket. Mestere pedig mintha csak ráérzett volna tanítványa igényeire, gyakran küldte őt a westminsteri apátságba az angol királyok síremlékeit rajzolni. Az ódon falak között a középkor szakralitására fogékony fiú otthon érezte magát. A gótika iránti, életre szóló rajongása itt kezdődött, a természetfeletti jelenségekhez való vonzódása azonban ennél jóval korábban.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. ősz számában olvasható.