Újkori bálok a farsangi időszakban
2014. február 13. 12:45
Álarcosbál Budán
Így érthető, hogy 1785-ben Mathias Giradonnak fejtörést okozott, hol lehetne az alkalomhoz és a résztvevők rangjához méltóan megrendezni a következő karnevál idején a bálokat. Kérvényében nem csekélyebb építményt tűzött ki helyszínként, mint a budai királyi palotát. Ezen felül kérte az álarcos bálok tartásának engedélyezését is. Vajon miért lett volna jó az államnak, ha támogatja a találékony polgár javaslatát? Mivel a korabeli gazdaságpolitika monopóliumok révén igyekezett minél nagyobb bevételt biztosítani a kincstár számára (gondoljunk például a szerencsejátékok monopóliumára vagy a dohánymonopóliumra stb.), Giradon is hasonló bevételi forrással kecsegtette a véleményezőket.
Giradon a belépőjegyek árának előre megszabott százalékáért folyamodott a budai rendezvények, az ún. redoute-ok szervezési jogáért. Ezen túl úgy vélte, a bevételi összeg egy részéből pénzügyi alapot hozhatnának létre. A kora újkorban széles körben elterjedtnek számítottak az ún. alapok, alapítványok (idegen szóval fundus, fond). Ezek bevételei hozzájárultak különféle nemes, emberbaráti célok finanszírozásához is, legyen ez akár egy árvaház fenntartási költsége, vagy akár egy színházé - mint amelyet esetünkben Giradon csábító lehetőségként vetett fel.
Úgy tűnik, végül nem talált meghallgatásra a szemfüles Giradon kérvénye, mert néhány hónappal később az uralkodó a budai polgárok folyamodványát részesítette előnyben, akik a császár 1783. évi budai látogatása során elhangzott ígéretekre hivatkozva próbálták elérni céljukat. A látogatás során az uralkodó személyesen vizsgált meg több budai épületet, így az 1782. január 12-én kibocsátott rendelete értelmében feloszlatott budai klarissza kolostor épületét is. Míg kezdetben a papnevelde céljára jelölték ki, II. József 1783 őszén az országgyűlés Pozsonyi átköltöztetését és az üresen álló kolostor épületbe költöztetését határozta el (a papnevelde Pozsonyban került elhelyezésre).
A ma Úri utca 49. és Országház utca 28. szám alatti épülettömb átalakítása és felújítása azonban lassan haladt előre, sőt egy időre veszélybe került a munkálatok befejezése is. 1785 tavaszán azonban ismét megindultak a munkálatok, így az év végére már néhány reprezentatív terem elkészült. II. József a budaiak folyamodványára válaszolva engedélyezte, hogy az országház épületében kialakított termet, a hozzátartozó két szobát és a konyhahelyiséget a budai lakosok felhasználhassák a farsangi bálok céljára.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Az írás folytatása a Magyar Nemzeti Levéltár Archívumában olvasható
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2014/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/594.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap