Az 1944-es varsói felkelés magyar emlékei
2013. szeptember 25. 14:07 Tischler János
Korábban
Magyarok Varsóban
Kevesen tudják, hogy az 1944-es varsói felkelésben magyar katonák is részt vettek, és egyértelműen pozitív szerepet játszottak. A felkelés kitörésekor a németek kívánságára a Horthy-vezérkar mintegy 40 ezer magyar katonát vezényelt a főváros térségébe Lengyel Béla altábornagy parancsnoksága alatt, aki 1939-ig a varsói magyar katonai attasé tisztét töltötte be. A keleti frontról visszavonulóban lévő magyar egységek Varsó déli, majd északi részén állomásoztak és nem voltak hajlandóak fegyvert fogni a lengyelek ellen.
Ez következetes magatartás volt, ugyanis az 1943-től lengyel földön is tevékenykedő magyar alakulatok kezdettől fogva igen jó viszonyt tartottak fenn mindenütt a helyi lakossággal. Viszonylag rendszeresen nyújtottak nekik anyagi segítséget, tábori kórházaikban lengyel lakosokat is ápoltak, gyakran jelentek meg lengyel rendezvényeken, a vasárnapi mise keretében pedig a magyar katonák esetenként a lengyel himnuszt is eljátszották. A „fraternizálás” visszatérő kifejezésként szerepelt a német katonai jelentésekben, a náci tisztek nemegyszer felpanaszolták a magyarok elnéző magatartását, megemlítve azt is, hogy ez utóbbiakat nem érte a lengyel ellenállók részéről támadás még akkor sem, ha német egységekkel együtt tartózkodtak bizonyos térségekben.
A magyar alakulatok által felügyelt Varsó környéki területeken keresztül akadálytalanul áramlott az utánpótlás a felkelőknek, sőt a lengyel partizánok fegyvert, ruhát és élelmiszert is „beszerezhettek” tőlük. A varsói Hadtörténeti Intézetben található fénykép tanúsága szerint a magyar katonák olyannyira „jóindulatúan pártatlannak” tekintették magukat, hogy harcállásaikra a következő háromnyelvű – magyar, német és lengyel – feliratot helyezték el: „semleges terület”. Komolyan felmerült az is, hogy a magyar csapatok ténylegesen átállnak a felkelők oldalára, ehhez azt az egyetlen feltételt szabták, miszerint a Honi Hadsereg vezetői érjék el a szovjet Vörös Hadseregnél, hogy az ne ellenségként, hanem egyfajta szövetségesként kezelje őket. Ezt azonban a lengyelek még a maguk számára sem tudták biztosítani, ezáltal maradt az „aktív” semlegesség.
Előfordult, hogy maguk a nácik lőttek agyon magyar katonákat azért, mert segítséget nyújtottak a felkelőknek. Szintén megtörtént, hogy a katonák az SS-egységekkel szemben igyekeztek az életük árán is megvédeni a civil lakosságot. A „magyar sírok” közül néhány a mai napig is fennmaradt Varsó környékén, ezeket a lengyelek gondosan ápolják, mindig van rajtuk virág, és halottak napján ott ég a gyertya.
A varsói felkelés iránti „baráti” hozzáállásunkat a lengyel irodalom és filmművészet is megörökítette. A külföldön is jól ismert rendező, Andrzej Munk 1958-ban készítette el Eroica című, immár klasszikusnak számító alkotását Jerzy Stefan Stawiński két elbeszélése nyomán, amelyek közül az egyik a Magyarok címet viseli, és a történet pontosan arról szól, hogyan kívántak a magyar alakulatok átállni a lengyel felkelők oldalára 1944-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap