Forró magyar őszök

Ferenc József a sarkkörön túl 

2013. augusztus 29. 18:35 Csernus Szilveszter

Az Osztrák-Magyar Monarchia sohasem volt gyarmattartó nagyhatalom, haditengerészete sem közelítette meg az öt legnagyobb tengeri hatalom erejét. Ám a födrajzi felfedezésekből mégis kivette a részét: 140 éve, 1873. augusztus 30-án fedezte fel az általuk Ferenc József-földnek keresztelt szigetcsoportot a Payer-Werpecht-féle osztrák-magyar expedíció. A hivatalos nevén „Osztrák-Magyar Északsarki Expedíció” eredetileg az Északkeleti átjárót kereste, amikor ráakadt a Magyarországnál hatszor kisebb területű kopár, jeges szigetvilágra.


Osztrák-magyar belépés a sarkkutatásba

Már Kolombusz felfedező-, és Vasco da Gama indiai hajóútja óta keresték az európaiak a Kelet-Ázsia felé vezető újabb tengeri utakat. Alapvetően két lehetőség kínálkozott a felfedezők előtt: a Kanadát körbejáró Északnyugati, illetve a Szibéria partjait követő Északkeleti átjáró megtalálása. 1648-ban Gyezsnyev orosz, majd 1728-ban Vitus Bering dán felfedezők a Bering-szoroson áthajózva bebizonyították, hogy nincs szárazföldi híd Amerika és Eurázsia között, ami fokozta a „nemzetközi ügetőversenyt”.

Ám a tizenkilencedik századra már nemcsak kereskedelmi, gazdasági hajtóereje volt a felfedezőutaknak. A tudomány fejlődése révén az ember közel állt ahhoz, hogy az utolsó fehér foltot is eltüntesse a Föld térképéről, melyhez a valóban fehér északi sarkvidék is feltérképezésre várt. Az első világháborút megelőző 90 év alatt huszonöt – zömmel amerikai – sarkutazó expedíció indult útnak, hogy az Északi-sarkot elérje, vagy a Jeges-tengert feltárja az átjárók irányában. Ebből mindössze egy esett a szárazföldi nagyhatalom Osztrák-Magyar Monarchiára, ami így hazánk történelmében is jelentőséggel bír.

Julius Payer fiatal osztrák katonatiszt, az expedíció későbbi vezetője már a hatvanas években részt vett mindkét német északi-sarki expedícióban, ahol már „született sarkutazónak” bizonyult tudományos felkészültsége és bátorsága által. Már ekkor körvonalazódott Bécsben egy felfedezőút szervezése, amelynek vezetését Payer azonnal elvállalta. A grandiózus tervhez azonban először Karl Weyprechttel, a közös haditengerészet hadnagyával egy négy hónapos tájékozódó előexpedíciót tettek a norvég partoktól északra. Itt a 78. északi szélességnél egy teljesen jégmentes tengert láttak, ami alapján azt hitték – tévesen –, hogy nyitva az út a hajóknak az Északi-sark felé.

Ám a nagyobb szabású kutatóút deklarált fő célja az Északkeleti átjáró megtalálása volt. De a tervek között szerepelt még a tél beállta előtt a „vizmedencze megvizsgálása” a Spitzbergák és Novaja Zemlja között, a Cseljuszkin-fok, az eurázsiai kontinens legészakibb pontjának elérése, az 1873-as évben a szibériai partok vidékén élő népek (pl. szamojédok) néprajzi tanulmányozása egészen a Wrangel-földig, majd a harmadik évben átkelés a Bering-szoroson, hogy azután Kínát és Japánt érintve a Szuezi-csatornán át hazatérjenek.

A felfedezőútnak a tudományos jelentőségén túl presztízsértéke is volt. Ahogy a Vasárnapi Újság írta: „A tudomány terén vívandó e nemes verseny-küzdelemben Ausztria és Magyarország sem akart elmaradni a világ tengeri nagyhatalmasságaitól”. Az expedíció költségeit zömmel magánkézből fedezték. Az állam által adott induló összeghez rendkívül gyorsan összegyűlt az út 200.000 forintra számított összköltsége. A legnagyobb érdeme ebben a Bécsben élő grófnak, Zichy Ödönnek volt (az 1848-ban árulásért kivégzett, szintén Ödön testvére), aki az összeg több mint egyötödét adta.

Mivel az osztrák-magyar hajógyártás még fejletlen volt, az expedíció hajóját, az éppen 1871-ben elhunyt győzedelmes osztrák admirálisról elkeresztelt Tegethoffot Brémában bocsájtották vízre. A 220 bruttó regisztertonnás, 95 lőerős gőzgéppel hajtott, vitorlával fölszerelt gőzös 1872. június 13-án futott ki Bréma kikötővárosából, fedélzetén az expedícióval. Az utazókkal előtte még aláírattak egy nyilatkozatot, miszerint lemondanak minden mentőexpedícióról, ha nem sikerülne 28 hónap alatt visszatérniük. Erre a humánusnak egyáltalán nem mondható megoldásra azért volt szükség, nehogy extraköltségeket okozzanak ezzel, mint történt a híres angol Franklin-expedícióval, amelynek tagjai végül odavesztek az Északnyugati átjáró jégmezőin.

A Tegethoff parancsnokául Karl Weyprecht sorhajóhadnagyot nevezték ki, míg a szárazföldi műveletek vezetésével Peyert bízták meg. A birodalom magyar felét Dr. Kepes Gyula hajóorvos képviselte. A 24 fős legénység némileg leképezte a Monarchia sokszínűségét a német tisztek, dalmát matrózok, két tiroli hegymászó, és a cseh és német gépészek és fűtők által. A hajó „hivatalos nyelve” az olasz lett, amelyet mindenki értett. Ez nem igazán volt ínyére az egyetlen „vendégnek”, Olaf Carlsen norvég szigonymesternek, aki ki nem állhatta az élénk, fürge olasz nyelvet.

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!