Szent Korona a mocsárban
2013. augusztus 23. 12:01 Csernus Szilveszter
Korábban
Az amerikai fogság
A második világégés nem hagyott nyugtot a Szent Koronának sem. 1944 decemberében az Országgyűlés által választott két koronaőr-parancsnok a körülzárt Budapesten rekedt. Az esküjét még novemberben szokatlan módon a Szent Koronára tevő Szálasi így gyakorlatilag maga rendelkezett a koronával a megmaradt koronaőrökkel dacolva. A koronát a front elől először Veszprémbe, Kőszegre, Sopronba, majd a bombázásoktól nem sújtott Velembe vitték, ahol már a Szent Jobb is a koronaékszerekkel volt.
Végül Szálasi utasítása szerint (amire miniszterelnökként az 1928-as, a korona őrzéséről szóló törvény alapján joga volt) 1945. március 28-án Kőszegen keresztül külöldre, az akkor németországi Mattseebe (ma: Ausztria) vitték. Ott a Koronaőrség fogságukba esés előtt az ereklyéket egy nagy benzineshordóba téve elásta, míg a Szent Jobbot és a palástot a helyi plébánosra bízta. De az újabb föld alatti élet nem tartott sokáig: a korona júliusban a láda kulcsaival már Eisenhower főhadiszállásán volt.
A Szent Korona hazatért
Az amerikaiak csak a Szent Jobbot adták vissza, míg a Szent Koronát sugárzásveszélyes katonai rakománynak álcázva az USA-ba szállították Magyarország kérése ellenére. A biztonságról az amerikaiak gondoskodtak: a ládát a Kentucky állambeli Fort Knox katonai bázisán őrizték az USA stratégiai aranytartalékai mellett. A korona hazahozatalára várni kellett a hidegháborús viszonyok enyhüléséig. A nemzetközi nyitás, a békés egymás mellett élés jegyében a magyar kormány elismerte az USA háborús követeléseit, Carter elnök pedig kiterjesztette a legnagyobb kedvezmény elvét Magyarországra, és ezzel együtt visszaszolgáltatta a Szent Koronát.

A magyar állami létet megtestesítő ereklyék átadására harminchárom év után 1978. január 6-án került sor a Parlamentben. Néhány évvel előtte a Korona 1853-as megtalálása helyén emelt neogótikus kápolnát a Vaskapu-erőmű építése során elárasztották. Európa egyik legrégebben használt nemzeti történeti műkincse 2000. január 1-je óta az Országház kupolacsarnokában van kiállítva.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Ókor
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban
- Új leletek árnyalják az elfeledett közép-ázsiai állam történetét
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak
- Mesterséges intelligenciával rekonstruálják az ókori kínai bambusztekercseket
- 3D-ben rekonstruáltak egy ókori római víztározót Spanyolországban
- Felkerült az UNESCO világörökségi listájára az ókori Szardeisz
- Újra eredeti funkciójukat töltötték be az ókori gyalogátkelők Pompejiben
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét 12:41
- 11:56
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról 11:37
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen 11:09
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves kisfiú Angliában 10:23
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát 06:53
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban tegnap
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén tegnap













