Jégkorszaki mamutagyarból készült halászhorgokat találtak
2013. március 12. 14:09 MTI
Hat jégkorszaki halászhorgot találtak német régészek egy Berlin-közeli ásatáson, a legrégebbi mamutagyarból készült és korát 19 ezer évesre teszik. Valószínűleg jégkorszaki vadászok hagyták hátra mintegy 12 300 évvel ezelőtt a horgokat, amelyek mellett emlősállatok és halak csontjaira is bukkantak a németországi Wustermarkban.
Korábban
Ezek a legrégebbi horgok, amelyeket Európában találtak, és az eszközök azt jelzik, hogy az eddig feltételezettnél korábban fejlesztette ki az ember a halászeszközeit, valószínűleg gyorsmozgású halak elfogására, amelyek a klíma melegedésével megjelentek a tavakban.
"Ezeknek az embereknek határozott elképzelésük volt arról, hogy használják a változó körülmények között megjelenő új forrásokat." A tavakban megjelenő sügér, csuka és angolna túlságosan gyorsan mozgott ahhoz, hogy szigonnyal vagy dárdával kifogják - mondta Robert Sommer, a Kieli Egyetem paleontológusa.
A szakemberek a leletekről szóló tanulmányukat a Journal of Archeological Science szakfolyóirat márciusi számában tették közzé. Régészek 2011-ben találták meg a világ legősibb halászhorgát az egykoron Indonéziához tartozó kelet-timori partoknál. Azok a horgok azonban nem teljesek, a régészek a közelükben talált halcsontokból állapították meg a korukat.
A szakemberek mindeddig úgy vélték, hogy Európában a vadászó, gyűjtögető életmódot folytató emberek mintegy 12 ezer évvel ezelőtt kezdték kifogni a lazachoz hasonló lassú mozgású halakat dárdával, és horgot csak jóval később használtak - mondta Sommer a LiveScience tudományos hírportálnak.
Sommer és régésztársai egy üzletközpont építése előtt elvégzett környezeti tanulmány során bukkantak a paleontológiai leletre Berlintől 20 kilométerre nyugatra. A térségben egykoron tó volt. Az egyik horog mamutagyarból készült, a többi szarvas- vagy jávorszarvascsontból, ezek 12 300 év körüliek. A mamut jóval a halászok kora előtt kihalt, valószínűleg ezer évvel később egyszerűen rátaláltak egy mamutagyarra és felhasználták - magyarázta Sommer.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap