80 éve hunyt el Klebelsberg Kuno
2012. október 11. 13:01 MTI
Nyolcvan éve, 1932. október 11-én hunyt el gróf Klebelsberg Kuno, a két világháború közötti időszak legnevesebb kultúrpolitikusa.
Korábban
Az Arad megyei Magyarpécskán született 1875. november 13-án, apja osztrák katonatiszt, anyja dunántúli köznemes lány volt. Budapesti és berlini egyetemi évek után 1898-ban a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karán a politikai tudományok doktorává avatták, ezután a Közigazgatási, majd a Hatásköri Bíróság tagja volt. Gróf Klebelsberg Tisza István második kormánya idején, 1914-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára lett.
1917-től a Nemzeti Munkapárt képviselőjeként vett részt az Országgyűlés munkájában. 1919 februárjában Bethlen Istvánnal megalapították a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját (KNEP), a Tanácsköztársaság idején a letartóztatás elől bujkálni kényszerült. 1920-tól a KNEP, 1922-től 1931-ig az Egységes Párt országgyűlési képviselője, 1921-22-ben a Bethlen-kormány belügyminisztere, 1922 júniusától 1931 augusztusáig vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. 1922-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti, 1924-től pedig igazgató tagja volt. 1931-ben megkapta a Corvin-láncot.
A Trianon után csonkán maradt ország megmaradásának és naggyá tételének egyetlen lehetőségét a művelődés fejlesztésében látta. Konzervatív reformjaival egy erős, európai szintű, művelt polgári középosztály megteremtése és hatalomra juttatása volt a célja. Úgy vélte, hogy a tehetséges vezetők megtalálásában és kiválasztásában a középiskoláknak van meghatározó szerepük. A vezető- és posztgraduális képzés céljából hozta létre Nyugat-Európában a Collegium Hungaricumok hálózatát: 1924-ben Bécsben és Berlinben, 1927-ben Rómában, Párizsban és Zürichben.
Magyarországon először ő dolgozott ki tudománypolitikai koncepciót. A kutatások összehangolt fejlesztésére 1934-ben létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot, az anyagi támogatás biztosítására az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi Tudományos Társaság 1927-es megalapításával az üzleti világ befolyásos embereit hozta kapcsolatba a tudósokkal. Nagy súlyt helyezett a Pozsonyról Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetem, a Kolozsvárról Szegedre telepített Ferenc József Tudományegyetem, valamint a debreceni Tisza István Tudományegyetem fejlesztésére. Felépíttetett 21 klinikát és három főiskolát - a testnevelésit Budapesten, a szegedit és a soproni erdészetit -, valamint a Tihanyi Biológiai Intézetet.
Kultúrpolitikájának másik pillére a tudományok terjesztése, a népoktatás és népművelés volt. Kultuszminisztersége idején zajlott le a magyar közoktatás egyik legnagyobb és legsikeresebb reformja. Óriási népiskola-építési programot indított el az Alföldön, három év alatt 5784 tantermet és 2278 tanítói lakást építtetett. Az iskolán kívüli népművelés fejlesztésére 1555 népkönyvtárat, 1500 iskolakönyvtárat és 500 óvodát is felállíttatott. Ezzel párhuzamosan került sor a polgári iskolák és a középiskolák reformjára, a középiskolák tananyagának korszerűsítésére, a tankötelezettséget 16 éves korra emelte.
Nagy hangsúlyt helyezett a népegészségügyre, az egészségügy legsürgetőbb feladatának a gyermekhalandóság csökkentését és a gyermekbetegségek elleni harcot tartotta. Törvénnyel szabályozta a tehetséges falusi gyermekek felkutatását. Ő valósította meg először hazánkban a tudatos sportpolitikát és sportdiplomáciát, megépíttette a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát.
Gróf Klebelsberg Kuno 1932. október 11-én hunyt el Budapesten, a szegedi Fogadalmi templomban helyezték örök nyugalomra. Emlékére több díjat is alapítottak, nevét viseli a szegedi egyetem könyvtára, több iskola és egy budapesti kulturális központ is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap