A legkeresettebb náci háborús bűnösök
2012. július 18. 13:58
Korábban
Ivan Kalymon
Az 1921-ben született Ivan Kalymon az Ukrainische Hilfspolizei tagjaként részt vett a náci hadigépezetben a második világháború éveiben. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma szerint 1942-ben lelőtt egy zsidó személyt az ukrajnai Lvovban, amit később letagadott. 1942 augusztusában jelentette írásban feletteseinek: „Kötelességemnek megfelelően használtam a fegyveremet a Zsidó Akcióban 1942/8/14, 7 órakor, négy lőszert használtam, egy embert megsebesítettem, egyet pedig megöltem.” Ezen dokumentum alapján fosztották meg 2007-ben Kalymovot állampolgárságától, 2011-ben pedig elrendelték az időközben John Kalymon nevet felvevő férfi deportálását az USA-ból, azonban fellebbezett az ítélet ellen, s még mindig ott tartózkodik, egészen pontosan Michigan államban.
2011. január 31-én Elizabeth Hacker bírónő 28 oldalas véleménye alapján rendelték el a háborús bűnös deportálását Németországba, Ukrajnába vagy egyéb olyan államba, ahová beengedik. A bíróság szerint Kalymon 1941 és 1944 között önként szolgálta a náci rezsimet és a németek által hozott zsidóellenes törvények végrehajtásában is tevékeny szerepet játszott. Részese volt a zsidók haláltáborokba szállításában, a megveretésükben, megöletésükben és a kényszermunkatáborokban halálra dolgoztatásukban. Egyes feltételezések szerint több mint százezer ember élete szárad a lelkén.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27
- Nincs magyarázat az Urál vidékén előkerült különös ezüstleletre 09:53
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban 08:22
- Új igazgatót keresnek a Stonehenge világörökségi helyszín élére 07:24
- Egy középkori katonai sziget története elevenedik meg a Jangce közepén 06:37














