Mitől őrülnek meg a diktátorok?
2012. május 21. 16:24
A személyi kultuszt építő: Szaparmurat Nyijazov (1940-2006)
Nyijazov magát minden türkmének atyjának kiáltotta ki, akinek személykultusza nem ismert határokat: 15 méter magas, róla mintázott aranyszobrot állítatott magának. Máskor pedig azzal vétette észre magát, hogy országának a sivatag közepén fekvő mesterséges fővárosába mesterséges folyót építtetett. Később piramist terveztetett magának, miközben a január hónapot róla, az áprilist pedig édesanyjáról nevezték el a közép-ázsiai országban. Egy év, a 2003-as esztendő szintén nevet kapott: az édesanya emlékét őrzi az is.
A Türkménbasi egy jégpalota felhúzását is felvetette, ami a sivatagos országban kissé furcsa ötletnek tűnt. Nyijazov nevezett el magáról kikötőt, meteoritot, repülőteret, több katonai alakulatot, iskolákat és számtalan szoborban örökíttette meg magát az ország különböző helyein. Az elképesztő személyi kultuszt egy alkalommal megelégelte a Türkménbasi, és ezért a szigorúan cenzúrázott otthoni sajtót arra kérte Minden Türkmének Atyja, hogy "ne istenítse" őt annyira. Becslések szerint hárommilliárd dollárja volt halála előtt, amelyet egy német bankban helyezett el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap