A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
2013. szeptember 9. 10:29 Pálosfalvi Tamás
Aligha van a magyar történelemben még egy család, amelyet olyan egyértelmű tisztelet övez, mint a Hunyadiakat. E tisztelet kortól és politikai rendszerektől függetlenül állandónak tekinthető, és ugyanúgy jellemzi a közvéleményt mint a hivatásos történészeket.
Korábban
Az utóbbi időben ugyan történtek kíslérletek e már-már zavaróan ideális kép árnyalására, az idő még nem érett meg egy modern, elfogultságoktól mentes értelmezés számára. Ennek oka csak részben az öröklött hagyomány egyoldalúsága; legalább ilyen fontos szerepet játszik az alapkutatások évtizedes elmaradása, és ezek helyett réges-régi, lassan dogmává merevedett vélemények kritikátlan átvétele és ismételgetése. A jelen kis írás, természeténél fogva, ugyancsak nem törekedhet akár csak részletes átértelmezésre. Célja csupán annyi, hogy megvizsgálja, beszélhetünk-e a Hunyadiak esetében dinasztiáról, s ha igen, milyen értelemben.
Dinasztiáról, a szó szoros értelmében, olyan uralkodócsaládok esetében szoktunk beszélni, amelyek legalább két uralkodót adtak egy, vagy több, monarchiának, illetve más, monarchikus jellegű, de annál alacsonyabb státuszú politikai szerveződésnek (hercegség, grófság, stb.). Csak a középkori magyar történelmet tekintve, ilyen értelemben kétségen kívül dinasztiának minősülnek az Árpádok, az Anjouk, a Habsburgok vagy a Jagellók. Ami a Luxemburgokat illeti, ők ugyan a magyar trónon csak egy uralkodóval (Zsigmond) képviseltették magukat, más uralmi területeiket (Németország, Csehország és tartozékaik) figyelembe véve teljes joggal lehet őket dinasztiának tekinteni.
Eltekintve az olyan speciális intézményektől, mint a római királyság, amelyet választás útján töltöttek be, az európai középkor általában az öröklés elvét favorizálta, azon belül is az egyenes ági öröklést az oldalágival szemben. Ennek megfelelően az egyes uralkodói dinasztiák fennmaradásának, normális körülmények között, csak az utódlásra alkalmas örökös hiánya szabhatott határt. Franciaország trónján 987-től több mint háromszáz éven át követték egymást apáról fiúra a Capeting-ház uralkodói, akiket IV. (Szép) Fülöp három fiának halála után a dinasztia egyik oldalága, a Valois grófok követtek a királyság élén.
Angliában a Plantagenet dinasztia a 12. század közepétől egészen 1485-ig volt hatalmon, hol egyenes-, hol oldalágon örökítve tovább a trónt. De sem a Capetingek, sem a Plantagenetek nem számítottak „új” családnak már akkor sem, amikor Franciaország, illetve Anglia trónját megszerezték, hiszen az előbbiek mint hercegek, az utóbbiak mint grófok évszázados múltra tekinthettek vissza.
A teljes cikk a Múlt-kor Történelmi Magazin legújabb, 2013. őszi számában található
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
Az első 500 előfizetőnek.
- Római romok helyett szovjet kémrádiót találtak a régészek egy németországi erdőben 17:21
- Valóban rendelkezett a Harmadik Birodalom „lopakodó” harci repülővel? 15:20
- Ritka, érintetlen középkori lovas sírt fedeztek fel Bajorországban 14:27
- Hasonmás kiadás készült a vizsolyi Bibliából 13:29
- Öngyilkos rohamok helyett földalatti járatokból, lesből támadva védték Ivo Dzsimát a japánok 12:31
- Szertartással búcsúztathatták halottaikat a neandervölgyiek 11:39
- Gyakorlópadon és szobabiciklin ellensúlyozták a súlytalanság hatásait a Mir űrállomás lakói 10:34
- 10 tény a pizzáról 09:59
