Forró magyar őszök

A parkot nevezik el Horthyról Gyömrőn

2012. május 17. 14:44 MTI

Módosította korábbi döntését a gyömrői képviselő-testület, nem a város főtere viseli Horthy Miklós nevét júniustól, csak a téren lévő park - erősítette meg az MTI értesülését a város alpolgármestere. A kompromisszumos megoldásnak szánt szerdai döntésbe a civilek nem nyugszanak bele.


Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör) alpolgármester elmondta, hogy a képviselő-testület áprilisban megszavazott határozata ellen - amely szerint a jelenlegi Szabadság tér júniustól Horthy Miklós nevét viselné - két beadvány érkezett: a helyi MSZP-től és a KIGYE-től (Környezet, Ifjúság és Gyermekvédő Egyesület).

Tájékoztatása szerint a képviselők a szerdai, rendkívüli testületi ülésen egyhangú döntést hoztak. Eszerint a jelenlegi Szabadság tér egy részét kitevő fás, füves területet nevezik el a kormányzóról - ez lesz a Horthy Miklós park -, míg a tér peremén futó részt Szabadság útnak nevezik.

A tér mentén lévő közintézmények (iskola, polgármesteri hivatal, művelődési központ) címében a Szabadság út szerepel majd, és a zöldterület köré sem helyeznek ki Horthy Miklós feliratú táblákat, vagyis mindkét "tábor" óhaját figyelembe vették - magyarázta az alpolgármester. Hozzátette: névadó ceremóniát sem tartanak.

A névadás elleni, május 9-i demonstráció főszervezője, Tóth Mátyás szerint a főtér egy részének átkeresztelése ugyanúgy elfogadhatatlan a város lakosságának többsége, illetve a civil szervezetek számára, mint ahogy elfogadhatatlan volt az eredeti elképzelés. A döntésre reagálva azt mondta: nem zárják ki az újabb demonstráció szervezését, és helyi népszavazást is kezdeményeznek, mert nem szeretnék, hogy a leendő Horthy park egyenruhába öltözött emberek gyülekező- és sétahelyévé váljon.

"Egy vitatott személyiségről nem illik közterületet elnevezni mindaddig, amíg e személyiség körüli ellentmondások nem tisztázódnak egyértelműen" - mondta Tóth Mátyás. Közlése szerint az aláírásgyűjtésről - amelyet a helyi MSZP, a Demokratikus Koalíció és a KIGYE támogat - hamarosan egyeztetnek a városban működő többi párttal és civil szervezettel.

Május 9-én csendes demonstrációt tartottak a Szabadság téren az ellen tiltakozva, hogy a képviselő-testület a lakosság megkérdezése nélkül döntött a főtér átnevezéséről. A 11 fős képviselő-testület az április 23-i ülésén döntött a tér átnevezéséről tíz igennel és egy tartózkodással.

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!